Visszatér a hagyományokhoz a vajdasági Tanyaszínház
Idei előadásával egy kicsit „visszatér a hagyományokhoz” a délvidéki Tanyaszínház, a Vajdaság egyetlen vándortársulata.
A vándortársulat ezúttal Gárdonyi Géza A bor című népdrámáját mutatja be. Mint Magyar Attila elmondta, ő kérte, hogy a kísérletezős kitérők után a társulat idén térjen vissza a gyökerekhez.
Gárdonyi Géza népszínműve szakít a paraszti élet idealizálásával: a férj részegen megveri a feleségét, aki elhagyja, de az előadás végére kibékülnek. A történet lehetőséget ad a karikatúraszerű karakterábrázolásra, de a lelki drámák bemutatására is.
A Tanyaszínház július 20. és augusztus 15. között mutatja be A bort 25 helyszínen, a hivatalos premiert a nyári színház székhelyén, az észak-bácskai Kavillón tartják július 25-én. A társulat a vajdasági körút mellett az idén Kapolcsra és Zsámbékra is elviszi Gárdonyi Géza drámáját. Az augusztus 14-i előadás pedig a világhálón is követhető lesz, a Tanyaszínház már negyedik alkalommal szervezi meg az élő közvetítést.
A társulat összetétele folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező gyakorlatukat töltik itt a nyáron. Az idei előadást az akadémia tanára, az Újvidéki Színház volt igazgatója, László Sándor rendezi.
A próbák szombaton kezdődnek, és a következő három hétben a társulattagok minden percüket együtt töltik – magyarázta a főkoordinátor, megjegyezve, hogy ez minden évben így van, ennyi idő alatt kell ugyanis színpadra állítani a darabot.
A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.