Megkezdődött a Várkert Bazár szomszédságában álló Ybl Vízház felújítása
Megkezdődött a Várkert Bazár szomszédságában álló Ybl Vízház felújítása, amely a tervek szerint egy kortárs kiállítóteret, kávéházat és bisztróéttermet is magába foglaló, mindenki számára nyitott kulturális és rendezvényközpontként nyílik meg idén ősszel. A világörökség részét képező ikonikus épület 600 millió forintból újulhat meg olvasható a Korona Ingatlan weblapján. A legutóbb az 1990-es évek elején felújított, tíz éve azonban kihasználatlanul álló épület szerdai sajtóbejárásán Oláh Mihály Zoltán építész, a tervezési munkálatok irányítója elmondta: az Ybl Miklós által páratlan eleganciával megtervezett épületen – például a Vízház díszes tornya eredetileg kéményt rejtett – csupán annyi változtatást végeznek, hogy az eredetileg a királyi palota vízellátását biztosító ipari létesítmény a mostani igényekhez igazodva működhessen tovább.
A Várkert-kioszk építését 1875-ben kezdték meg, az épület déli része eredetileg a vízmű gépészeti berendezéseit foglalta magába, az északi része pedig kávéházként üzemelt. A Duna vizének megszűrését egy hat teremből álló ciszternarendszer biztosította, a kavicsréteg segítségével megtisztított vizet egy csaknem ezer méternyi csőhálózaton keresztül szivattyúzták fel a királyi palotához az épületben elhelyezett hatalmas, két emeletnyi helyet elfoglaló gőzgépek – idézte fel a szakember, aki már az 1992-es felújítási munkálatokkor is részt vett a tervezésben. Akkor az eredeti zsilipek, kazánok és alagutak romjai is előkerültek.
A gépházat 1905-ben helyezték használaton kívül, azonban a kezdetektől működő kávéház továbbra is népszerű maradt egészen a második világháborúig. A teraszon sokszor zenekar játszott, az épület előtt fekvő – most szintén felújításra váró – kert pedig tánctérként üzemelt. Az 1910-es évektől kezdve számos rendezvénynek adott otthon a kioszk, hangversenyeket, bajtársi körök találkozóit, idegen nyelvek gyakorlására alakult úri társaságok összejöveteleit és irodalmi matinékat is rendeztek itt.
A második világháború alatt az épület komoly sérüléseket szenvedett, a renoválás pedig a rendszerváltásig váratott magára. Az elegánsan helyreállított műemléképület 1992-től kezdve 15 éven keresztül játékkaszinóként és étteremként, majd egy újabb renoválást követően rendezvényközpontként működött, azonban az elmúlt tíz évben kihasználatlanul állt. Az Ybl Vízház 2016 májusában került a Pallas Athéné Alapítványok ingatlanportfoliójába 10,5 millió euróért.
Oláh Mihály Zoltán szerdán hangsúlyozta: a felújítás legfontosabb szempontja, hogy a kedvező fekvést kihasználva az egész városra nyitott épületté válhasson az Ybl Vízház. Javaslatuk szerint az épület főbejáratát ölelő loggiát üvegfallal veszik körül, így az egész évben használható és egybenyitható lesz a főbejárat mögötti, kávézóként tovább funkcionáló, neoreneszánsz jellegű első teremmel, ahonnan az egész Duna-partot felölelő kilátásban gyönyörködhet a közönség.
A déli oldalon található géptermet, amely eredetileg elfoglalta a mostani pincét és az épület hátsó földszinti részét is, 1992-ben födémmel választották ketté, így a földszinten egy rendezvények számára jól hasznosítható reprezentatív tér alakult ki, míg a pincében konyhát rendeztek be. A galéria – ahol eredetileg a gépház személyzetének otthont adó lakás volt – szintén alkalmas kulturális vagy vendéglátói célokra. Oláh Mihály Zoltán szerint ez eddigi renoválásoknak köszönhetően ezeken a részeken csak kisebb felújításokra lesz szükség.
Az árvizek ellen védekezésül Ybl Miklós egy méternyi vastag mészoltással mészkővé dermesztett lemezalapra építette a Vízházat, amelyet kívül 3-4 centiméter, a víznyomásnak napokig ellenálló tömör vakolat borított. Ezzel a módszerrel súlyos áradás esetén sem tört be víz az épületbe. Mindez olyan építészeti teljesítmény, amely még ma is kuriózum – magyarázta az építész. Hozzáfűzte: az eredeti árvízvédelem nem felelt meg a 90-esévek szabványinak, ezért akkor új vízszigeteléssel látták el az épületet. Ezt most – a homlokzati szerkezetekkel együtt – korszerű technikákat alkalmazva szeretnék felújítani.
A pincében a konyha mellett egy eredetileg széntárolásra használt terem is található, amelynek különös hangulatot ad, hogy Ybl óriási teherbírású kupolákkal egészítette ki a födémet. Oláh Mihály Zoltán kiemelte: ezt a termet kiállítótérnek szánják, és azért, hogy ne csupán a viszonylag szűk lépcsőn juthasson le ide a közönség, az 1992-es felújításkor épített szomszédos terem falát megbontva lesüllyesztett kertrészt alakítanának ki, amely az egész alsó szintet jól megközelíthetővé tenné közvetlenül az utcáról.
Az épületben már megkezdődtek a belső előkészítő munkálatok, a Pallas Athéné alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. közleménye szerint a felújítás kivitelezőjét 2017 első negyedévében választják ki. A munkálatok a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata nyomán nem közbeszerzés-kötelesek. A közlemény kitér arra is: januárban kezdődik a budavári Óvárosháza történelmi épülete felújításának befejező üteme, a helyreállítási ás átalakítási munkálatokra a Magyar Építő Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot.