SZÁSZ Zoltán: Európa "keleti kapuja"

Bukarest utcáin az első személygépkocsi 1900-ban tűnt fel, a modern évszázad jelképeként -- hiszen a legtöbb kortárs ettől az évtől számolta az új korszakot. S Románia is "betört" Nyugatra, ekkor mutatták be Párizsban G. Enescu hegedű- és zongoraszonátáját.

Az önálló román állam létrejötte

Sikeres évszázad állt Románia, különösen vezető politikai elitje mögött. 1859-61-ben egyesült Moldva és Havasalföld, reformok sora ment végbe. [...]

Modern -- belga mintájú -- alkotmánya (1866) még a nemesi címeket is eltörölte, a kétkamarás parlamenti rendszer mellett konzervatív és liberális pártok váltógazdaságban kormányozták az alattvalókat.

Gazdaság

A 131 353 km² nagyságú, mintegy 6 millió lakosú országban három évtized alatt 3070 km vasút épült, 1900-ra a telefondrótok hossza elérte a 12 ezer km-t, az Orient expressz 50-60 km/óra sebességgel nyargalt a román alföldön. Az 1878-ban megszerzett Konstanca kikötőjéből Pireuszba, Rotterdamba, Cardiffba jártak a hajók, míg a Dunán a hely forgalom mellett föl Regensburgig. Szállítanivaló pedig bőven volt. A román gazdaság ugyanis erősen beépült Európába. [...]

A mezőgazdaság, noha ez a fő ágazat, szintjét tekintve fejletlen. Csak a koronauradalmak voltak kiugróak, azontúl -- a kortárs enciklopédia kifejezésével -- "vad rablógazdálkodás" folyt, főként Havasalföldön. [...]

Az ipar, különösen a gyáripar gyenge lábakon állt, az agrárország jellegzetességeként inkább élelmiszer-feldolgozás, azonkívül némi papír-, üveg-, cementgyártás folyt. Az állam vasúti műhelyek és a kötelező hadiüzem fenntartásán túl monopolcikkeket gyártott: gyufát, cigarettát, lőport. A tudatos iparfejlesztés mindenesetre uralkodó eszmeáramlattá vált -- "ipar nélkül nincs civilizált nemzet" -- s kezdte meghozni első szerény eredményeit. A századforduló már az üzemalapítási hullám időszaka.

Ellentmondásos modernizáció

A kortárs román polgárt az impozáns fejlődés optimizmusa töltötte el, főleg ha bukaresti volt. A 300 ezres városban a törökös viselet rég eltűnt, villamosok jártak, volt gáz- és villanyvilágítás, európai típusú középületeket emeltek, a jobb szalonokban franciául és németül társalogtak, egy nagy tudósuk 1898-ban megjárta a Déli-sarkot, volt már közel 8 ezer kórházi ágy az országban, két egyetem (Bukarest, Iañi) 5300 hallgatóval, akiknek nagyobbik fele jogot tanult. Volt már egy Liga Culturalë nevű nagy egyesület, mely a határokon túl, különösen az Erdélyben élő románok ideológiai, kulturális támogatását szolgálta. Szimbolikus jelszó volt, hogy a "nap minden román számára Bukarestben kel fel", kifejezve a lelkekben végbemenő egyesülési folyamatot.

Ha a nagypolitikus és a kispolgár büszke is volt az elmúlt fél évszázad valóban fontos vívmányaira, a mélyben ott lappangott a jövő miatti szorongás. A konzervatív ideológusok már szóvá tették a modernizáció felszínességét, a közélet túlpolitizálódását, a szélesebb társadalom nyomora és az elit világa közötti elképesztő szakadékot, a balkáni korrupciót.

[...] A fejlődési eufória kritikája a baloldalon is megjelent. 1893-ban megalakult a szociáldemokrata párt, mely az ipari proletariátussal akart szocializmust teremteni -- csak éppen nem volt nagyipar. Hiába keresett egy esztergályos óránként egy jó kiló kenyér árát, ha alig volt esztergályos -- s az is főleg "idegen". A kőolaj-kitermelés alig igényelt hazai szakmunkást, egy komoly fémiparhoz még az elegendő jó szén és jó vasérc is hiányzott. Nem csoda, hogy a friss szocialista vezetők zöme hamar felszámolta saját pártját, s 1900-ban, egy nagy bankettel megünnepelve, belépett a liberális pártba, felismerve, hogy még jó sokáig a kapitalizmus építgetése a soron lévő feladat.

"Új jobbágyság"

A közel öt évszázadon át Keletről lefékezett fejlődést nem lehetett néhány évtized alatt kiigazítani, sőt, a piacgazdaság térhódítása is konzervált régi struktúrákat. A falvak feltűnően nyomorúságos körülmények között vegetáltak, lakóik harmadának nem, vagy alig volt földje. A hatalom vidéken nem annyira a nagybirtokos, mint inkább a bérlők kezében volt, akik nem fejlesztették a gazdaságot, csak továbbadták a földet a parasztoknak. A részesmunka összekapcsolódott a jobbágykorból maradt szolgálatokkal: robotnapot teljesítettek, csépeltek, fuvaroztak a birtokosnak, "ajándékokra" (tyúk, tojás) kötelezték őket. Ezt a rendszert nevezik el hamarosan a kapitalizmust és feudalizmust ötvöző "új jobbágyságnak". [...]

Nem csoda, hogy az időnkénti állami földjuttatások dacára a paraszti világ állandóan forrongott, helyi lázadások törtek ki. [...] A földművesek haragja elsősorban az idegen, jórészt zsidó, görög földbérlők ellen irányult, akik néha trösztökbe tömörülve megyényi területeket uraltak. Ezek voltak a periféria-kapitalizmus helyi végrehajtó közegei. Ráadásul az antiszemitizmussal a politikai osztály is játszadozott, vezető értelmiségieket ragadott magával, vagy éppen ők erősítették. A zsidók gyakorlatilag nem kaphattak állampolgárságot, nem lehetett földtulajdonuk. [...]

A politikai hétköznapok

A mélyben zajló forrongás persze csak keveseket foglalkoztatott.

Az elitet és a kispolgárságot lekötötték a napi politika csetepatéi, melyek azóta a feledés homályába merültek. A rossz termésű évek az államháztartást válságba sodorták, új adókat kellett kivetni, külföldi kölcsönt kellett újra és újra fölvenni. Az állami bevételek harmada adósságtörlesztésre ment el. Három év alatt három kormányváltásra került sor. [...]

A sajtó elsősorban a szenzációkkal foglalkozott. [...] Az, hogy a lázongó parasztok lecsillapítása emberáldozatokkal járt, sőt egy alispán is belehalt az izgalomba, kevesebb visszhangot váltott ki, mint a háborús krízissé felfújt bolgár-román feszültség. [...]

Területi aspirációk

Az új század békével köszöntött Romániára. Az "erdélyi kérdés" is egy időre nyugvópontra jutott Bukarestben. Elmúltak a kolozsvári Memorandum-per (1892) kapcsán felkorbácsolt nemzeti szenvedélyek. [...]

A századfordulón Románia mozgástere a nemzetközi életben még rendkívül behatárolt. Két nagyhatalom, Oroszország és a Monarchia közé beékelt államként önállóságának, sőt állami létének kockáztatása nélkül területi igényeket nem támaszthatott -- legfeljebb Bulgáriával szemben, ott azonban nem laktak románok. Holott a nemzeti aspirációk -- kormányzati szinten ez persze nem fogalmazódhatott meg -- elsősorban Erdélyre és Besszarábiára irányultak. Azzal pedig, hogy e két terület bármelyikét, méghozzá mind a kettőt egyszerre megszerezzék, s még az ország függetlensége is megmaradjon, józan politikus 1900-ban még nem számolhatott. A "nemzeti aspirációk beteljesedését" Bukarestnek a történelem kiszámíthatatlan forgandóságára kellett bíznia.

http://www.historia.hu/archivum/2000/000910szasz_.htm