PÁRIZS Ágnes: Olaszország a századfordulón

Egységes olasz államról 1870-től beszélhetünk, amikor a királyi csapatok megszállták Rómát, a fővárost, és ezzel a pápa hatalmát a vatikáni állam területére szorították vissza. IX. Pius pápa válaszul magát a Vatikán foglyának nyilvánította. Nyíltan elítélte az új olasz államalakulatot, amelyet túlzottan liberálisnak és egyben antiklerikálisnak tartott. A katolikus egyházfő magatartása így még inkább gyengítette az amúgy is ingatag olasz egységet. A piemontiak ugyan örültek hatalmuk kiszélesedésének, a Rómától délre fekvő területek lakossága azonban egyáltalán nem lelkesedett a megújult alkotmányos monarchiáért.

A parlamentarizmus csődje

Az egyesült Olaszország első világháborúig terjedő történelme három rövidebb korszakra osztható. Az első 1870�1896, amelyet a parlamentáris kormányzat csődje jellemzett. A második 1896� 1900, a belső problémák változatlanul megoldatlanok maradtak, sztrájkok, lázongások, kisebb-nagyobb felkelések zavarták az ország nyugalmát. A harmadik, 1900�1914 közé eső időszak tekinthető a legbékésebbnek: stabilizálódott a belpolitikai helyzet, fejlődésnek indult az ipari termelés. [...]

A századfordulóra általánossá vált a bizalmatlanság a parlamentarizmussal szemben. A parlamentáris demokrácia fejlődését gátolta az a tényező is, hogy a katolikus egyház nyomására sokan nem gyakorolták választójogukat, elhatárolták magukat a klerikalizmussal szembeforduló kormányzattól. [...]

Észak és Dél ellentéte

Olaszország a századfordulón területét tekintve kétségtelenül az európai nagy államok közé tartozott, de gazdaságilag, politikailag és katonailag viszont igen gyenge lábakon állt. A "hagyományos" észak�dél ellentét mind gazdasági, mind társadalmi, kulturális téren tovább fokozódott. Délen megmaradt a feudális jellegű gazdálkodás, a földek az északi üzletemberek kezébe kerültek, akik természetesen továbbra is déli parasztokkal műveltették a földet, igen alacsony bérekért.

Az ipari termelés a Pó-síkságon összpontosult, a textil- és élelmiszeripar mellett a villamosenergia-termelés, a gépgyártás, a fémkohászat és a vegyipar lendült fel. (Az ipari termelés 1910-ig kétszeresére nőtt.) Az északi ipari konkurencia gyakorlatilag megsemmisítette a délit, ahol így általánossá vált a lakosság elszegényedése. Szicíliában tért hódított a banditizmus, maffiacsoportok tartották kezükben a hatalmat.

A sztrájkok és munkásfelkelések szinte mindennapossá váltak. [...]

A munkás-érdekvédelem 1892-től, az Olasz Szocialista Párt megalakulásától kezdődően erősödött, azonban csak 1902-ben született meg az első törvény a munkásbiztosításról és munkaközvetítő hivatalok beindításáról.

A Katolikus Néppárt 1904-es megalakulása némileg normalizálta a helyzetet az állami vezetés és a Vatikán között. Ám az 1870-től meglévő együttműködési hiány az olasz katolikusok és a kormány között egészen  1929-ig megmaradt.

Külpolitika

Az 1882-ben megkötött hármas szövetség (Németország, Osztrák�Magyar Monarchia és Olaszország) egy időre meghatározta Olaszország európai külpolitikai mozgásterét. A magát európai nagyhatalomnak tartó ország a többi "nagyhoz" hasonlóan igyekezett gyarmatokat szerezni. A berlini konferencia (1884) elismerte Eritreát olasz gyarmatnak. 1889-ben olasz védnökség alá helyezték Abesszíniát. [...] Katasztrofális belpolitikai következményekkel járt az 1911-ben Tripolitánia (mai Líbia) megszerzéséért indított háború is, növelve a lakosság elégedetlenségét.

A területi elhelyezkedését tekintve stratégiailag fontos, de politikailag ingatag és korántsem meghatározó szerepet játszó Olaszország � 1914-es pillanatnyi érdekeinek megfelelően � a még akkor is érvényben lévő hármas szövetséget figyelmen kívül hagyva, semleges maradt, majd 1915-ben a másik oldalon, Franciaország mellett lépett hadba.

http://www.historia.hu/archivum/2000/000910parizs.htm