SURÁNYI Róbert: A viktoriánus Anglia

Viktória királynő gyémántjubileumán, trónra lépésének 60. évfordulóján, 1897-ben fényesen megünnepelték a birodalom nagyságát. Védelmezői, a brit hadihajók "30 mérföld hosszú" sorban vonultak fel a Wight szigeténél tartott szemlén. Rudyard Kipling író, az imperialista politika közismert támogatója sokallta a hivalkodást, s aggódva figyelmeztetett, hogy az öntelt ünneplés után már estek szét birodalmak. Lord Salisbury vezetésével 1895-től a konzervatívok és a liberális unionisták koalíciója volt kormányon. [...]

I. A brit birodalom fénykora

Kormánypolitika

Az idős, rezignált Salisbury, aki már harmadszor kormányfő és külügyminiszter, a rivális hatalmakkal szemben a birodalom védelmére helyezte a hangsúlyt, míg a liberális unionisták tetterős vezére, a századvégen növekvő befolyású Joseph Chamberlain gyarmatügyi miniszter inkább a birodalmi kapcsolatok szorosabbra fűzésére. A gyarmatbirodalom karbantartása sok gondot okozott a kormánynak. A franciák vitatták Egyiptom angol birtoklását. Ázsiában, Kínában az oroszok terjeszkedése veszélyeztette a brit pozíciókat, Port Arthur orosz kézre került.

A brit világhatalom kénytelen volt tudomásul venni: bizonyos területeken az iparban vezető szerepet átvevő USA és Németország terjeszkedik. [...] Németország az angolokat a hármas szövetséghez való csatlakozásra kérte. Salisbury nem tartotta előnyösnek, hogy az oroszokkal szemben vállalja a német-osztrák-magyar határok védelmét, amikor a sajátjukat a franciákkal szemben a flottájukkal garantálni tudják. Csak az oroszellenes angol-japán szövetség kötését hagyta jóvá végül 1902 elején.

Nyugat-Afrikában a franciák rovására 1898-ban előnyösen rendezték Nigéria határait, 1900-ban pedig koronagyarmattá alakították azt. [...]

Anglia a világgazdaságban

Anglia ipari elsőségét ugyan már elvesztette a századfordulóra, de vitathatatlanul őrizte világkereskedelmi és pénzügyi vezető szerepét. Még mindig a világ legnagyobb tőkeexportőre volt. A tőkekivitel nagy része birodalma legfejlettebb régióiba, a fehér telepes gyarmatokba irányult. A Föld legkiterjedtebb birodalmát irányította, amely a századfordulón 33 millió km² volt 370 millió lakossal. Ebből az anyaország csaknem 40 millióval részesedett. [...]

Birodalmi föderáció?

Chamberlain Viktória gyémántjubileumát ki akarta használni, hogy megtegyék az első lépéseket a birodalmi föderáció, a közös vám- és védelmi unió felé, amit végül birodalmi parlament létrehozása követne. [...] A felelős angol gyarmati kormányfők csöppet sem lelkesedtek a centralizációs tervért. [...] De a kormányzat ragaszkodott a szabad kereskedelemhez. Chamberlain inkább a belső szabad kereskedelmet folytató birodalom köré húzott volna szívesen vámfalat a német Zollverein mintájára. Ez az anyaország érdekeit biztosította volna a világpiacon.

Ausztrália

Az óceánjárók, a vasutak, a távíró terjedése elvben segíthette volna a birodalom szorosabbá szervezését. A gyarmati önkormányzatok gazdaságuk izmosodása alapján inkább lazították a kapcsolatokat. Szerettek volna domíniummá, az anyaországgal egyenrangú társországgá alakulni: Ausztrália példája felgyorsította a folyamatot.

Ausztráliában hat angol gyarmat rivalizált. Az 1880-as évektől mozgalom indult államszövetségbe egyesítésükért. A föderáció hívei hangsúlyozták a vámok és a bevándorlás egységes szabályozásának előnyeit, és egy kontinens méretű nemzetállam létrejöttét sürgették. [...]

[...] 1901. január 1-jén Kanada után másodikként Ausztrália is domíniumi státust nyert. A londoni beleszólás nélkül létrehozott alkotmány szerint mind a 6 ausztrál állam megtartotta kétkamarás parlamentjét, amely az új szövetségi parlamentre átruházott bizonyos jogköröket (kül- és védelmi ügyek, hajózás, vámok, adók, bevándorlás, posta stb.). Gyakorlatilag többet, mint eredetileg gondolták. [...]

Az 1890-es években formálódó 3 nagy párt közül a konzervatívban erősek voltak a birodalomhűség és szabad kereskedelem hívei, a liberálisok és radikálisok közt a protekcionisták, de a legsajátosabb, hogy a szakszervezetek által létrehozott Labor Party a nagyobb államokban befolyásosabb volt, mint más munkáspárt a világ bármely részén. [...] Szociális törvények terén is megelőzték az anyaországot: döntőbíróság tisztes bérek biztosítására (1904), öregségi nyugdíj (1908), anyasági segély (1912). [...]

A koronát a Londonban kinevezett főkormányzó képviselte. Az államok és a szövetség vitáit az ausztrál Legfelső Bíróság döntötte el, csak bizonyos ügyekben lehetett végső soron a londoni királyi tanács bírói bizottságához mint legfelső fórumhoz fordulni. A 4 millió ausztrál lakos a fejlesztést a brit tőkétől, a védelmet a brit flottától várta. [...]

II. A dél-afrikai háború

Gyémánt, aranybányák

Míg Ausztrália békésen egyesült, Dél-Afrikát a századfordulón csak véres háborúval lehetett egyesíteni. [...]

[...] 1886-ban a világ legnagyobb aranylelőhelyének felfedezése Witwatersrandban elindította Transvaal (Dél-afrikai Köztársaság) iparosodását, a bányakoncessziókból és monopóliumokból (víz, ital, dinamit, vasútépítés) származó bevételei gazdag állammá tették. Az aranybányászat 1886 és 1899 között csaknem százezer külföldi bevándorlót (uitlandert), többségében britet, szociálisan is tagolt tömeget vonzott Transvaalba, ám létszámuk meghaladta a felnőtt búr férfiak számát. Több nagy társaság kezébe került a bányászat, mert nagy tőkeerő kellett a mélyből való kitermeléshez. 1898-ban Transvaal adta a világ aranytermelésének 27,5%-át, gazdaságilag Fokföld fölé kerekedve veszélyeztette a brit szupremáciájú dél-afrikai föderáció lehetőségét.

Búr-angol érdekellentétek

Cecil John Rhodes [...] bányamágnás és politikus fanatikus híve volt a brit birodalom kiterjesztésének, ifjúként életcéljának nevezte az USA visszaszerzését is. Reálisabb álma volt a "Fokföldtől Kairóig" összefüggő brit területen haladó vasút létrehozása. Fokföld miniszterelnökeként (1890-96) támogatást kapott a lojális fokföldi búroktól (Afrikaner Bond) a dél-afrikai vámunió, az egységes vasúti rendszer, a békés fejlesztés tervéhez. Fontos szerepe volt a búr köztársaságok "bekerítésében". [...]

Rhodes elérte, hogy Transvaal keleten ne jusson saját kikötőhöz, ám bekerítéssel, gazdasági eszközökkel mégsem sikerült Transvaalt a brit föderációhoz való csatlakozásra kényszeríteni. Négyszer megválasztott elnöke, Paul Krüger nem volt a pénz hatalmának megszállottja, nem szőtt afrikáner hegemón terveket, nem önfejű, hanem engedményeket tevő tárgyalófele volt a birodalom dél-afrikai főmegbízottjának, csak függetlenséget akart és ehhez egy kikötőt. [...] Ekkor az új gyarmatügyi miniszter, Chamberlain titkos támogatásával Rhodes tervet szőtt Krüger rendszerének megdöntésére.

A háború elkezdődik

1895. december 29-én a Rhodes Társaság ügyvezetője, L. S. Jameson 500 lovassal betört Transvaalba, hogy fellázítsa a briteket. A búrok 1896. január 2-án szétverték Jameson csapatát. [...]

A Jameson-ügy miatt az Afrikaner Bond megvonta támogatását Rhodestól, aki lemondani kényszerült a fokföldi miniszterelnökségről.

A búrok korszerű német ágyúkat és puskákat vásároltak, 1897-ben két köztársaságuk politikai-katonai szövetséget kötött.

1897-től Alfred Milner, az új dél-afrikai főmegbízott, a birodalmi centralizáció híve fokozta a nyomást Transvaalra. [...] Milner már 1898-ban kijelentette: a búr köztársaság újjászervezését és beillesztését a dél-afrikai föderációba diplomáciai nyomással vagy fegyveresen kell elérni. Chamberlain még remélte, hogy Krüger kapitulál, de kész volt a háborúra. Salisbury hagyta a viszony kiéleződését. [...]

Búr-angol hadműveletek

A búr köztársaságok 17 400 főnyi fő erői Natalban támadtak, de a fokföldi határ menti Kimberley és Mafeking elfoglalására is küldtek csapatokat. [...] A kommandókban ott voltak a fekete szolgálók is, és több ezer uitlander is a búrokkal tartott.

A búrok 1899. októberben, majd decemberben fölényes győzelmet arattak. Az elszenvedett vereségek megértették az angol közvéleménnyel, hogy 60 ezer brit katona nem bír el 35 ezer búrral. 1900 első napjaiban azonban újabb jelentős brit erősítés érkezett, köztük kanadai, ausztrál és új-zélandi önkéntesek is. [...] Nyár végére a britek kezén volt minden búr vasútvonal és központ, a búr csapatokat legyőzték Diamond Hillnél és Belfastnál. 13 900 búr letette a fegyvert. [...] Az angolok azt hitték, hogy már megnyerték a háborút. Bejelentették Transvaal annektálását. Roberts decemberben hazatért Angliába, Kitchenerre hagyva a végső pacifikálást.

III. Egy nagy korszak vége

Választás, 1900

A búr háború fokozta Angliában a szabad kereskedelem elvét követő liberális párt megosztottságát. A liberális imperialisták támogatták a háborút, a másik, nagyobb, búrbarátnak gúnyolt szárny (köztük David Lloyd George) egyetértett azzal, hogy a búr köztársaságok annexiójával fejezzék be a háborút.

A miniszterelnök, Salisbury kihasználta az ellenzék megosztottságát, és a társadalom háborús győzelmi lelkesedését be akarta váltani 1900 októberében unionista szavazatokra. [...]

A munkáspárt jelentkezése

Egy új párt is indult a választáson. A szakszervezetek többsége, a Trades Union Congress (TUC) választási bizottsága még 1886-ban jóváhagyott és segített bejuttatni a parlamentbe 11 munkást a liberális frakció tagjaként, és ez a "lib-lab" (liberális és labour, azaz munkáspárti) szövetség folytatódott 1900-ig. [...]

Az új párt első választási kiáltványában egy sor reformkövetelés mellett megjelölte végcélját: "elérni a termelés, elosztás és csere eszközeinek szocializálását demokratikus állam ellenőrzése alatt, az egész közösség érdekében és a munkásság teljes felszabadulását a kapitalisták és földbirtokosok uralma alól, s a nemek közötti szociális és gazdasági egyenlőség megteremtését". Kiáltványban sürgették az állami gondoskodást, emellett a birodalom minden része számára független törvényhozást, állandó hadsereg helyett polgárőrséget, fokozatos jövedelemadót, felnőtt választójogot. [...] A Munkáspárt 1900-ban 15 jelölttel 2, 1906-ban már 50 jelölttel 29 mandátumot szerzett.

Angol koncentrációs táborok

Közben a búr háború sem ért véget 1900-ban, csak átalakult. A britek júniusban kezdték és egyre szélesítették a búr farmok és a termés felégetését. Roberts nem nyilvánosan kijelentette, hogy "kiéheztetéssel vetné alá" a búrokat. [...]

Roberts 1900 szeptemberében a koncentrációs táborok létesítését hagyta jóvá. A búr családtagok internálásától azt remélték, hogy ez megadásra készteti a harcoló férfiakat, a feketéket pedig azért őrizték, hogy ne segíthessék élelemmel, információval a kommandókat. A háború végéig több mint 40 táborban 116 ezer fehéret, 60 külön táborban szinte ugyanennyi feketét őriztek. [...]

Az angolok ezután 1901 márciusától a gerillák mozgásának akadályozására elkezdték kiépíteni az őrházak, kis kőerődök láncait, amelyek szögesdrót kerítéssel és telefonnal voltak összekötve. A háború végére 8000 őrházerőd 6000 km vonalat alkotott, 50 ezer katona és 16 ezer fekete felderítő és őrszem vigyázta. A gerillák egyre több területről szorultak ki, számuk egyre fogyott: a végére 17 ezer fő maradt.

Az angolok a fekete bennszülötteket is kijátszották a búrok ellen. [...] A feketék lázadásától való félelem hozzájárult ahhoz, hogy a búrok letették a fegyvert.

A háború után

Az 1815 óta leghosszabb és legvéresebb háború az Egyesült Királyságnak több mint 200 millió fontjába került. A britek 365 593 birodalmi és 82 742 katonájából 5744 elesett, 16 168 sebesülés és betegség miatt halt meg, 100 ezer megsebesült. A legalább 100 ezer fegyveresen és 40 ezer fegyvertelenül szolgáló fekete veszteségéről nincs adat. A búrok 7 ezer főt vesztettek. 2120 külföldi önkéntessel, 13 300 fokföldi és natali búrral együtt összesen 87 365 afrikáner harcolt. Presztízsveszteséget okozott, hogy a brit birodalomnak ekkora túlerővel 32 hónapig tartott a győzelem kicsikarása. A birodalom ereje és hatalmának korlátja egyaránt megmutatkozott.

Viktória halála

Viktóra királynő 1901. január 22-én -- 64 évi uralkodás után -- családja és unokája, II. Vilmos császár által körülvéve hunyt el Wight szigetén. "Úgy érezzük, egy nagy korszak végéhez érkeztünk" -- mondta az alsóházban Arthur Balfour. Salisbury, a volt miniszterelnök VII. Edward megkoronázása után 1902-ben visszavonult. Unokaöccsének, Balfournak engedte át a kormányfői posztot. Halálával 1903-ban elment az utolsó nagy viktoriánus politikus. Akik a századvégen utódaiknak tűntek, a Chamberlain-féle imperialisták gyorsan megbuktak a birodalmi centralizáció és a vámreform eszméjével. A liberálisok a szabad kereskedelem védelmére összefogtak és hatalomra jutottak: 1906. januári elsöprő választási győzelmük megmutatta, hogy a nép többségének fontosabb a nagyobb kenyér, mint a birodalmi egység. A nemzeti hatékonyság jelszavával más módszerek kerültek elő.

A történelem folytatódik

A búr háború elmélyítette a szembenállást a kanadai angolok és a quebeci franciák, az ír katolikusok és az ulsteri protestánsok között. Arthur Griffith ír újságíró, aki a háború előtt járt Dél-Afrikában, cikkeiben már a brit birodalom végét jósolta. Megalakította a Sinn Feint, és a mozgalom a búr példából tanulva, gerillaharccal 1921-ben elérte az Ír Szabad Állam domíniumot. A birodalmi méretű szövetségi állam sem valósult meg: Chamberlain centralizációs terve helyett a domíniumi kormányfők rendszeres tanácskozása jött létre. [...]

http://www.historia.hu/archivum/2000/000910suranyi.htm