Új élménypályát adtak át a kislődi kalandparkban

Új drótkötélpályát adtak át a kislődi Sobri Jóska Bakony Kaland- és Élményparkban, a  70 millió forintos beruházás 10 új munkahelyet teremt – hangzott el a fejlesztést bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

 Jáger Balázs, a park ügyvezetője elmondta: arra számítanak, hogy az új élményelem 20-30 százalékkal növeli a látogatottságot. A kalandparkot tavaly 200 ezren keresték fel, árbevétele 250 millió forint volt.

Az új kötélpályán egy kilométer hosszan 120 méter szintkülönbséget leküzdve akár 80 kilométer óránkénti sebességgel süvíthetnek át a parkon az utasok. A létesítmény különlegessége, hogy mindezt hason fekve, “madárpozícióban” tehetik – mondta az ügyvezető, hozzátéve: a kislődihez hasonló Megazipline pálya elsőként Németországban nyitott, és 2014-ben elnyerte a legrangosabb turisztikai attrakció címet.

Jáger Balázs felidézte, hogy a kalandpark 2009-ben nyitott, mintegy 30 játékelemmel, és már az első évben 120 ezer látogatót fogadott. A 30 hektáros parkban jelenleg több mint 50 élményelem van, főszezonban 60, elő- és utószezonban 20 embert  foglalkoztat. Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott úgy vélte, a kalandpark kiemelkedő példa azzal, hogy a kistelepülésen 60 embernek ad munkát.