Sába Királynője

A környék arabja ma is esküdöznek, hogy a legendák igazat szólnak. Fehér emberek expedícióiról beszélnek, amelyek vezető nélkül tértek vissza a romvárosból, s a hagyomány számon tart olyan eseteket is, amikor az illetéktelen európai behatolók jóval később pusztultak el megmagyarázhatatlan módon. Néhány adatot említ a szaktudomány is: 1764-ben Carsten Niebuhr német földrajtudós két társát temette el a sivatagban; mintegy ötven évvel később Ulrich Seetzen Arábia-kutatót ragadta el pár nap leforgása alatt a halál; 1836-ban két angol katonatiszt került a város falai között életveszélybe, és egyikük hamarosan meg is halt; húsz évvel később pedig von Wrede német utazó, aki innen épségben távozott ugyan, néhány évvel később öngyilkos lett.

A királynő évezredeken át hatékony bosszújáról lassan Európában is lábra keltek a legendák; hasonlóan a Tutankhamon fáraó sírját feltáró angol expedíció néhány tagjának halála körüli szóbeszédekhez, Sába egykori nagyasszonyáról is szívesen terjesztették a misztikumot kedvelő emberek, hogy a rég porladozó kirtálynő halála után is öl. A néhány, kellően fel nem derített haláleset mindezt megerősíteni látszott; azt igazán kevesen vették tekintetbe - hiszen ebben nem volt semmi rejtély -, hogy az arab sivatag más pontjain is szép számmal pusztultak el a klímát és a körülményeket rosszul tűrő európaiak. A halálesetek megfejtése pedig igen egyszerű volt: legtöbbször láz végzett az utazókkal, néhányszor a kétes tisztaságú ivóvíz vagy ételek okozhatták halálukat, és az is megeshetett, hogy a háborítatlanságukat őrző és egyben a királynő legendáját is erősíteni akaró helybeliek kevertek mérget az ételükbe.

Az az amerikai kutatócsoport, amely 1951-ben érkezett meg a mai Jemen területére, hogy Sába királynője és annak birodalma után kutasson, természetesen hallott a mendemondákról. A régészek azonban nem sokat törődtek mindezzel: eltökélték, hogy feltárják Marib városát, bár egy Korán-szakértő még az utolsó pillanatban is meg akarta őket ingatni elhatározásukban: "Átok súlytson minden várost, amely eltöröltetett a föld felszínéről, hogy ne támadhasson fel újra, és átok sújtson minden halandót, aki fel akarja őket éleszteni" - idézte a jámbor tudós a muzulmánok szent könyvét, és rögtön magyarázatot is fűzött hozzá: Maribot Allah akarata pusztította el, és keze lesújt azokra is, akik a romjai között ásva fel akarják idézni az emlékét.

A amerikaiak minderre fittyet hányva munkához láttak a romvárosban, és hónapokig zavartalanul dolgoztak. Aranyból készült edényeket, finoman megmunkált eszközöket, míves fegyvereket találtak, és feltártak egy templomot, valamint néhány palotamaradványt is. A sikerek láttán azonban az arab munkások egyre nyugtalanabbak lettek. - Bilkisz, Bilkisz - kiáltozták minden lelet után, és elhárító mozdulattal emelték fel a kezüket.

A Bilkisz név őt jelöli, Sába legendás királynőjét, akit hosszú időn át csupán mondai alaknak tartottak. Az amerikai régészcsoport az ő palotáját fedezte fel. Miként egy arab krónika beszámol róla, ezen a helyen gyilkolt Bilkisz azért, hogy trónját visszaszerezze. Bilkisz egyetlen gyermeke és első tanácsosa volt apjának, Hadhad ben Sarh királynak. Amikor apja meghalt, egy távoli rokon került ki győztesen a trónért vívott küzdelemből. Az udvaroncok őt támogatták, és mellé állították a népet is. Nem sokáig örvendezhetett azonban népszerűségének: kegyetlenségének híre hamarosan elterjedt, és arról is sokan tudomást szereztek, hogy az új uralkodó egy szép nőért bármire képes. Bilkisz felismerte, hogy a király rossz tulajdonságai a kezére játszanak. Megkörnyékezte a királyt, aki örömmel fogadta ágyába a szépséges leányt. Bilkisz a nászéjszakáján leitatta a férfit, majd leszúrta. "Másnap - így a krónika - a nép elismerte Bilkiszt királynőjének" Így lett Bilkiszből az i. e. első évezred egyik nagyhatalmának feje.

Miután vetélytársát eltávolította az útból, Bilkisz ült a trónon, amely Tabari perzsa történetíró szerint "nyolcvan könyök széles és ugyanilyen magas volt. Alapja vörös aranyból készült, magát a trónt pedig gyögyök és rubinok borították." Igazán lélegzetelállító látvány lehetett: egy trón, melyet drágakövek borítanak, és akkora, mint egy szoba. Abban pedig hogy nő ült a trónon, az iszlám előtti Arábiában nem volt semmi különös: a krónikák nem egy hatalmas nőiuralkodóról számolnak be.

A sikerek után azonban hamarosan üldözni kezdte az "átok" az amerikai expedíciót: egy éjszaka nagy recsegés-ropogás közepette összedőltek a palota újonnan feltárt boltíveit tartó faállvanyok. Az egyik régész beleesett egy gödörbe, és kificamította a bokáját, egy másik súlyos gyomorrontást kapott. Több sem kellett a babonás arab munkásoknak: nem voltak hajlandók "Bilkisz átkát" semmibe venni, és tovább dolgozni. Az expedíció vezetője, Wndell Philips elsőzör szép szóval próbálta meggyőzni őket, majd fenyegetőzni kezdett. Ám ez csak olaj volt a tűzre. Philips azt is kiderítette, hogy a palotamaradványokat tartó oszlopokat - félve Bilkisz bosszújától - az egyik munkás döntötte össze. Amikor emiatt az amerikaiak panaszt tettek a hatóságoknál, azok is ellenük fordultak. A helyzet tarthatatlanná vált. Az arab munkások az ásatások őrzésére kirendelt katonákkal együtt fenyegetően körülvették az amerikaiak sátrait. Philips belátta, hogy Sába királynőjének átka, pontosabban az emberi tudatlanság és babona ellen semmit nem tud tenni. A felszerelések jó részét és a leleteket hátrahagyva embereivel együtt teherautóra ült, hogy soha többé ne térjen vissza a halott városba.

- A maribi romváros - mondta később Wendell Philips - a világon ma még létező régészeti kincsestárak egyik legnagyobbika. Az iszlám előtti hitvilág holdistene, Ilumkuh tiszteletére emelt monumentális, kör alakú templom pedig szinte teljesen egyedülálló építmény. Azonnali beavatkozásra lenne szükség megmentésére, mert ellenkező esetben semmi sem fogja ezt a mesterművet a pusztulástól megóvni, a művészetet és a tudományt pedig pótolhatatlan veszteség éri.

De miért igyekeztek az arab munkások mindenáron megszabadulni a régészektől? Az átok persze elég magyarázat erre, de önmagában meglehetősen homályos, nem kellően körülhatárolt fogalom. A jemeniek közül azonban sokan hisznek abban, hogy Bilkisz királynő varázsló is volt, hiszen a sábaiak főistenét, Ilumkuhot szolgálta. Papnői minőségében pedig a királynő mégikus erővel is rendelkezett. Beletartozott ebbe a jövőbe látás képessége is. Egy régi zsidó írás tanúsága szerint például Salamon király ,egmutatta a királynőnek épülőfélben lévő templomát. Eközben a Bilkiszt állandóan kisérő búbosbanka hirtelen felrikoltott, és röpködni kezdett egy tövetől kitépett fa felett, mely ott hevert előttük a földön. Bilkisz ekkor Jgy szólt Salamonhoz: "Tudd meg, hogy a nemzetségedből származó legutolsó királyt erre a fára fogják felfeszíteni!" Bilkisz Jézusra gondolt, aki ezer évvel később valóban meghalt a keresztfán.

Egy ilyen varázslónak persze szolgálatkész tündérei is vannak: a dzsinnek, akik egyaránt képesek segíteni és kárt okozni. A dzsinnek pedig ma is visszajárnak, és az arabok szerint semmi sem természetesebb, mint hogy Bilkisz előbb-utóbb elküldi szolgálóit Maribba, hogy bosszút álljanakaz idegeneken. Ezt pedig jobb volt megelőzni. A kutatók szerint azonban létezett egy nagyon földi ok, amely miatt a helybeliek nyomban elűztek minden régészt, amint azok ásni kezdtek, és ráadásul még találtak is valamit: a jemeniek ugyanis szentül meg voltak - s nem is alaptalanul - győződve róla, hogy a sábaiak mérhetetlenül gazdagok voltak. Hisznek abban is, hogy Bilkisz királynő kincsei a templom és a palota romjai alatt nyugszanak, és nem akarják, hogy e kincsek idegen kézbe kerüljenek.

A sábaiak gazdagsága valóban elképzelhetetlenül nagy volt: "Ez a nép nem csupán a szomszédos törzseket múlja felül gazdagágával és pazarló életmódjával, de minden más népet is. Számtalan arany és ezüst ivóedényük van, mind csupa finom ötvösmunka; gondosan díszített, ezüstlábakon álló edényeik és más háztartási eszközeik párját ritkítóan értékesek; termeiket oszlopok tömege tartja: ezek az oszlopok részben aranyozottak, az oszlopfőket pedig ezütfigurák díszítik. Házaik mennyezetét és ajtajait pajzs alakú bemélyedésekkel részekre osztják, ezeket bearanyozzák vagy drágakövekkel dísztik: hasonlóképpen a házak többi berendezése is bámulatra méltóan értékes, mivel részben ezüstből, és aranyból részben elefántcsontból és a legértékesebb drágakövekből készültek. A sábaiak örömüket lelik ebben a pompában, mivel azt hiszik, a földi gazdagság az istenek kitüntető adománya, és őket dicséri, ha ezt másoknak is megmutatják."

Diodórosz írja mindezt, az i. e. I. században élt görög történetíró, aki szerint mindez maga volt a paradicsom. Akinek viszont nem sikerült gazdagsága révén a kiválaszottak közé bejutnia, ilyen azonban kevés volt, azt az állam büntetéssel sújtotta: az illetrőnek "szegénységi adót" kellett fizetnie. Akinek nem volt pénze, az a közszolgálatban dolgozhatta le a bírságot; utat építhetett, kutat áshatott vagy töltéseket emelhetett.

A sábaiak olyasmivel kereskedtek, amire az egész akkori világnak nagy szüksége volt: karavánjaik tömjént és mirhát szállítottak messzi tájakra. A tömjén használata akkoriban szerete a világon altalános volt; éjjel-nappal, a nap bármely szakában füstöltek vele, templomokban és magánházakban egyaránt. Akkor is, ha kértek valamit, és akkor is, ha köszönetet mondtak valamiért; áldozat bemutatásakor és ünnepségeken csakúgy, mint amikor az uralkodónak akartak hódolni. A mirhát a holtak bebalzsamozásához és a szépségápoláshoz használták. A mirhaolaj például közkedvelt eszköz volt a bőr rugalmasságának megőrzésére. Ezenkívül a tömjén és a mirha az arany mellett az uralkodóknak szánt ajándékok között is fontos szerepet töltött be. Nem csoda tehát, hogy a sábaiak ilyen óriási gazdagságot halmoztak fel. Tömjén és mirha csak náluk és a szemben fekvő afrikai partokon termett, ez a vidék viszont kereskedelmi szempontból szilárdan a kezükben volt. Az ottani tömjént és mirhát felvásárolták, majd a sajátjukkal együtt Egyiptomba, Föníciába és Szíriába szállították eladásra. Ezenkívül az Indiából és Etiópiából származó különféle selyemszövetekkel, értékes fűszerekkel és elefántcsonttal a sábaiak közvetítő kereskedelmet is folytattak. Ezek az áruk hajón érkeztek a dél-arábiai kikötőkbe, ahol karavánok vették át őket, és az ősi tömjénúton az említett országokba szállították.

Ez tömjénút Izrael határán ért véget. Izraelben akkor, Bilkisz idejében, tehát az i. e. X. százád közepén, Salamon király uralkodott. Hivatalnokai a határon átvették az országnak szánt árukat, és döntöttek arról is, hogy a sábaiak karavánjai egyáltalán átvonulhatnak-e Izraelen. Igen kellemetlen és nyugtalanító helyzet volt egy olyan ország számára, amely a kereskedelemből élt, hogy karavánjai csak a határon tudták meg, használhatják-e egyáltalán a külföldi utakat.

Ráadásul Salamon még flottát is szerzett. Szövetségese, a föníciai Hiram, Tirosz király építtette számára a hajókat, és még legénységet is kölcsönzött hozzájuk. Ezek a hajók nagy veszélyt jelentettek a sábai kereskedelem számára, mivel ugyanazokat az árukat gyorsabban és olcsóbban juttahatták el rendeltetési helyükre, mint a sábaiak szárazföldi karavánjai. Salamon hajói ily módon rengeteg haszontól foszthatták volna meg a sábai királyságot.

Mindez elegendő ok volt Bilkisz számára ahhoz, hogy diplomáciai látogatást tegyen Salamon királynál. Ezt a hivatalos látogatást a Biblia tette ismertté: "És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyk hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket." Boldog Arábia - így nevezték szomszédai Sábát az ókorban - királynéja "ada a királynak száz és húsz tálentom aranyat", majd így szólt hozzá: "mind igaz, amit az én földemen halottam volt a te dolgaid felől és a te bölcsességedről. De én hinni sem akartam azokat a beszédeket, míg én magam el nem jöttem és szememmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el, te meghaladtad bölcsességgel és jósággal a hírt, amelyet hallottam felőled."

Eddig a Biblia, amely ha nem is teljes okát modja el annak, hogy miért is ment el Sába királynője Jeruzsálembe, mégis valószerű eseményről számol be. Bilkisz kezdeményezte ezt a találkozást: Salamonhoz méne, és szóla vele mindenekről, amelyek szívén voltak - mondja a szentírás. Minden bizonnyal azok a mindenek, amelyek a szívén voltak, a karavánokra vonatkoztak.

Abban, hogy Bilkisz ajándékot vitt vendéglátójának, nincs semmi különös. Egyfelől minden oka meg volt rá, hogy jókedvre hangolja Salamont, másrészt hivatalos látogatások alkalmával ma is megajándékozzák egymást a résztvevők. Az az ajándék viszont, melyet állítólag Salamon adott a királynőnek egészen más természetű volt. Az etiópok szent irata, a Kebra Nagaszt szerint a tárgyalásokat követő éjszaka Salamon csellel magáévá tette Sába királynőjét, majd másnap reggel egy gyűrűt átadva neki, azzal bocsájtotta útnak: "Ha utódom fogant volna benned, ez legyen az ő jele. Ha pedig fiú lesz, jöjjön el majd hozzám.

Így is történt: a hazafelé tartó több hónapos út alatt a királynő fiút szült. Ez a fiúMenelik lett, az etiópok első uralkodója. A Kebra Nagaszt egyébként ismét valóságos történelmi tényről számolt be: Dél-Arábiából ugyanis nem sokkal Sába királynőjének kora után valóságos bevándorlás kezdődött a mai Etiópia területére. Az arabok elődei, a Boldog Arábiában élő semita törzsek a Kebra Nagaszt szerint összekeveredtek az itt élő fahéjszínű őslakókkal, és ebből a kulturális és etnikai keveredésből született meg a korai etióp állam. Eszerint az etiópok ha Salamont nem is, de Sába királynőjét bizonyos joggal tarthatják ősüknek.

Az viszont mindenképpen tény, hogy a sábaiak karavánjai ettől kezdve zavartalanul áthaladhattak Izraelen, és Salamon hajói rendre kikötöttek a dél-arábiai partokon, hogy vizet vételezzenek, és fedélzetükre vegyék a sábaiak szállítmányait. Cserébe ezért Salamon biztosította a szabad átvonulást országán a sábai karavánoknak. Kereskedelmi szerződés volt ez a javából, mely mindkét fél megelégedésére szolgált. Alighanem, erre az egyezségre vezethető vissza egy későbbi városalapítás is. Ez a város Petra, a nabateusok sziklavárosa Jordániában. A történettudósok sokáig találgatták, kik is voltak ezek a nabateusok, és miért éppen ebben a sziklás pusztaságban alapították meg városukat. A jemeni leletek alapján arra lehet következtetni, hogy a nabateusok a sábai királyság egyik törzsét alkották, és azért "küldték ki" őket Petra megalapítására, hogy ily módon a nagy karavánút mentés egy állandó kereskedelmi lerakat létesüljön.

Sába királynő országa, a Boldog Arábia már régen a múlté. Bár már szabadon tevékenykedhetnek a régészek ezen a területen, az átfogó történelmi elemzés erről az időszakról még várat magára. Az Arab-félszigeten kóborló törzseket Mohamed és az iszlám vasmarka egy hatalmas birodalomba tömörítette, és az ezt megelőző korok és birodalmak története fokozatosan kipárolgott az emberek emlékezetéből, hogy csak legendák és ősi romvárosok, valamint az arab kultúra iszlámizált hagyományainak formájában maradjon fenn.

Sir Dark Birodalma