Özönvíz

"Ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái. Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből és a víz lassan elapadt a földön."

Az emberi tevékenység miatt a Föld légkörébe kerülő káros anyagok hatására a légkör felmelegedhet. Ha ez a felmelegedés tovább folytatódik, a sarkok területén a jég egy része elolvadhat, és a tengerek szintje veszedelmesen megnőhet. A légkörben egyre nagyobb mennyiségben jelenlevő szén-dioxid és más gázok elősegíthetik, hogy bolygónkon minden felmelegedési rekord megdőljön. Föltételezések szerint a század első felében 1,5 méterrel megemelkedhet a tengerek és óceánok vízszintje.

Lehetséges, hogy máris egy újabb vízözön fenyeget bennünket, miközben még a régit sem hevertük ki egészen? Mert a legendás bibliai vízözön - és vele együtt több özönvíz is - valóban létezett. A kutatók ebben egyre kevésbé kételkednek. Nagyon kevesen gondolják úgy, hogy ezek az özönvizek helyi jellegűek lehettek. A Földnek túlságosan sok helyén élnek egymással egybevágó vízözönmondák, -legendák. Európában a legtöbb embernek a vízözön szóról a bibliai esemény jut eszébe, esetleg még a Gilgames-eposzban leírt katasztrófa. A tudomány azonban jó másfél száz vízözönt tart nyilván a Föld életében. Az indiánok és több ázsiai nép emlékezete is számos vízözönt őriz. Ausztráliában és a déli tengereken kilenc, de Európában is négy özönvizet tartanak számon. A mondák egymástól függetlenül keletkeztek, mégis mindegyik ugyanazt mondja el: mindent elnyelő özönvizek keletkeztek vagy áradások, vagy hatalmas esőzések következtében. A világ kihalt, a mondák szerint mindössze néhány embert figyelmeztetett az Úr, akik az ő segítségével túlélték a pusztulást.

A walesi kelták egyik mítosza az özönvizet úgy írja le, hogy a Tengerek Tengere, a Lyn-Lyn kitört, elárasztotta a világot, és vízbe fojtotta az embereket. Egy orosz mondában a Föld négy nagy cet hátán nyugszik. A négy közül az egyik elpusztul, a Föld erre megbillen és iszonyatos ár csap át rajta. Az indiai mitológiában a lét fenntartója, Visnu három ízben is megmentette az emberiséget a vízhaláltól. Egy maori monda szerint egyszer egy isten úgy megdühödött az emberiségre, hogy haragjában nagyot dobbantott. A dobbantástól az ég kilyukadt, és a lyukon keresztül hatalmas özönvíz zúdult alá és elfödte az egész Földet. A kínai mondavilágban is tudnak az özönvízről. Az áradat két túlélője, Fu-si és Nü-kua hallá változott, úgy menekült meg.

A különböző kultúrák mondáit még soká lehetne sorolni, tény, hogy mindegyik hatalmas, mindent elárasztó özönvízről beszél. Ez arra a feltételezésre indít, hogy a mondabeli özönt semmiképpen se tartsuk egyszerűen nagyobb esőzésnek vagy tavaszi áradatnak, még kevésbé a képzelet szülöttének. Mondává nyilván akkor válik egy esemény, ha megrázza az embereket; ha szokatlan, borzalmas és titokzatos. Létrejöttét az emberek az istenekkel kapcsolják össze, és nemzedékről nemzedékre mesélik. Ilyesfajta eseménynek kellett lennie a vízözönnek. Ráadásul nemcsak a mondák adnak hírt róla. Sok helyütt az üledékkőzetek is arról tanúskodnak, hogy a Föld felszínét valamikor hatalmasra dagadt ár borította, még a legmagasabb hegyláncokon is lehet megkövesedett kagylómaradványokat találni.

Egészen különös dologról számolt be egykor Alexander von Humboldt dél-amerikai útja során. Venezuela középső részén, Orinoco tartomány szívében, Cicara városa mellett egy sziklafalon igen fura állatábrázolásokat és jeleket talált bevésve a kőzetbe. A jelek olyan magasan voltak, hogy csak emelődaruról lehetett elérni őket. Az őslakosok elmondása szerint valamikor igen magas volta víz azon a tájon, és őseik a kenujukban állva vésték a jeleket a sziklafalba.

"Időszámításunk kezdete előtt nyolcezer évvel egy hatalmas meteor zuhant a Földre. Az égi óriást a Föld, a Hold és a Vénusz szokatlan együttállása vonzotta számunkra végzetes pályára. Becsapódása irtóztató robbanással járt. Körülbelül akkora erőt képviselt ez az esemény, mint öt, egymással egy időben robbantott hidrogénbomba". A nagy esemény eszerint mintegy tízezer évvel ezelőtt történt volna. A meteorbecsapódás elképzelhető, hiszen voltak hasonló események. 1908. június 30-án Szibériában az ún. Tunguz-meteor felrobbant: napvilágánál is jól lehetett látni a fényét, még ötszáz kilométer távolból is, s a légnyomás még hatszáz kilométeres távolságban is a földhöz vágott embereket és állatokat. A robbanás körül majdnem húsz kilométeres körzetben minden elégett, és a léglökések az erdőt hatalmas körzetben teljesen letarolták. Ebben az esetben mindössze csak egy üstökös töredéke zuhant a Földre.

Ami a feltételezések szerint tízezer évvel ezelőtt csapódhatott be, az nyilvánvalóan az aszteroid-övezetből származó kisbolygó lehetett, bizonyosan jóval nagyobb mint egy üstökös része. Az esemény valahol Florida és az Antillák félkörívében történhetett. Tény, hogy Puerto Ricótól egészen Izlandig meghasadt a Föld. Ennek földrengések és tűzhányókitörések sora volt a következménye. A kisbolygó a Földet a legérzékenyebb helyén találta el, ahol számos tenger alatti vulkán lapul a mélyben. Az óceán vize felforrt ott, ahol a feltörő magma a vízzel érintkezett. Hatalmas víztömegek párologtak el, és gőz formájában törtek a magasba, ennek következtében kiterjedt esőzések kezdődtek.

Talán ekkoriban süllyedt el a legendás Atlantisz, és ezzel vette kezdetét a bibliai vízözön is. Félszáz mondában van arról szó, hogy iszonyatos özönvíz zúdult alá az egekből. A perzsák legendája szerint tányér nyagságú esőcseppek hullottak. A finnek mondájából is az égből jött a víz. Hetven másik mondában viszont az áradat máshonnan érkezett: kitörtek medrükből a folyók, kicsaptak a tavak és a tengerek. Nem mindenki az égből kapta tehát az özönvizet. A mondák segítségével a kutatók érdekes elméletet dolgoztak ki.

A Góbi-sivatagban és környékén több helyen lehet a talajba ágyazott kagylókat találni. Körülöttük algák lenyomata és rengeteg mész. A környező hegyeken világos nyomai egy valamikori magas vízszintnek. A víz áramlott, mert simára csiszolta a sziklafalakt, egyes sziklákat szép kerekre formált, barlangokat vájt a hegyoldalban. Más jegyekről arra lehet következtetni, hogy az áradás tartós volt, csak nagyon lassan apadt a vízszint. Erre mutat a mészlerakódás. Azon a tájon egy tenger keletkezett, amely körülbelül négyezer kilométer hosszú, ezerötszáz kilométer széles és kétezer méter mély lehetett.

Amikor a feltételezett üstökös az Antillák környékén felrobbant, az egész világra kiterjedő földrengést váltott ki. Hegyek is kettéválhattak, például azok, amelyek ezt az ázsiai beltengert vették körül. A víz leszáguldott a keletkezett nyíláson vagy nyílásokon; tömegéből és a tágas nyílás méreteiből következik, hogy hatalmas szökőár lehetett. Végigfolyt a Kaukázus északi része mentén, átcsapott a Boszporuszon és a Dardanellákon, és beleömlött a Fekete-tengerbe. Ugyanekkor hatalmas ár zúdult át Gibraltárnál az Atlanti-óceánba. Rohantában végigszáguldhatott a Földközi-tenger tájain, és benyomulhatott Mezopotámia területére is.

Talán ez a Gilgames-eposz keletkezésének magyarázata. A föltételezés könnyen magyarázhatóvá teszi a bibliai leírást is: a Tigris és az Eufrátesz között elterülő földekről jöhetett, és magával hozta a vízözönről szóló híreket.

Egy másik elmélet szerint a vízözön - vagy egy másik vízözön - úgy keletkezhetett, hogy hatalmas jégtömegek elolvadtak. Ennek következtében öntött volna ki az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán. E vélemény képviselői szerint Atlantisz ekkortájt merült volna alá. A legendás Atlantisz valahol Európa és Észak-Amerika között helyezkedhetett el, talán az Azori-szigetek a ma is látható nyomai. Elég nagy kiterjedésű szárazföld volt, és a Föld klímájának szabályozásában éppen ezért fontos szerepet játszott. Mégpedig olyan módon, hogy fekvésével a mai Golf-áramlatot nem engedte Európa felé folyni, pontosabban ez az áramlat létre sem jöhetett. A meleg vízáramlás megrekedt Afrika, illetve Dél-Amerika partjainál. Végigvonult azonban Atlantisz partjai mentén - ez volna a magyarázata, hogy az elsüllyedt földrészt kellemes, meleg éghajlatú paradicsomként emlegetik a mondák és a legendák.

Amikor - szintén valamely óriásmeteor becsapódása után - Atlantisz elsüllyedt, a Golf-áramlat zavartalanul folyhatott tovább Európa irányába, és fölmelegítette a földrész jelentős partszakaszait.

Ez a klimatikus változás megkönnyítette az ezeken a részeken élő emberek életét, de egyben életveszélybe is sodorta őket. Ugyanis akkoriban Európa és Ázsia nagy része jégtakaró alatt feküdt. Csaknem egész Észak-Amerikát is hatalmas jég- és hótömegek fedték. Ugyanígy erősen el volt jegesedve a mai Peru és Chile területe, és természetesen a hó és jég birodalma volt Grönland. A szárazföldi hó- és jégtakarók meglehetősen sok vizet lekötöttek, a világtengerek szintje tehát a mainál jó néhány méterrel alacsonyabb volt. A szárazulatok lényegesen messzebbre nyomultak be a vizekbe, mint manapság. E tengerpartokon emberi települések virágzottak. A felmelegedés következtében elolvadó víz végzetesen megemelte a tengerek szintjét. Úgynevezett pozitív visszacsatolási rendszer kezdődött: minél több hó és jég olvadt el, annál melegebb lett egészében véve a Föld klímája, hiszen a csökkenő fehér felület kevesebb hőt vert vissza a világűrbe, tehát minél melegebb lett, annál melegebb lett.

Ahogy a felmelegedés következtében egyre több partvidéket borított el a víz, az ember úgy volt kénytelen egyre beljebb és beljebb nyomulni a szárazföldek belseje felé. És ehhez még valami járult: minél több hó és jég olvadt el, annál nagyobb lett a víztükör, annál erősebb lett a párolgás, és annál hatalmasabb esőzések indultak. Azok számára, akik ezeket az eseményeket átélték, mindez leegyszerűsítve vízözön volt. Csak azoknak voltak túlélési esélyeik, akik a magasabb hegyekbe tudtak visszavonulni, mert a lapályokat mindenütt elárasztották a felduzzadt tengerek, a megáradt folyók és medencéjükből kitörő tavak. S persze magasan fekvő részek nem mindenütt voltak.

Később fokozatosan lelassult a jég olvadása, és a folyamat e viszonylagos lassúsága lehetővé tette az emberek részére, hogy holmijaikkal, állataikkal és termesztett növényeikkel áttelepüljenek. Valószínűleg ebben a mozgásban keresendő a bárka legendájának születése. Végül is nem lehetetlen, hogy egyik-másik ember vagy csoport a víz elől éppen a víz hátán menekült.

Nem lehetetlen, hogy a vízözönt egy Földön kívüli hatalmas jégtömeg elolvadásának köszönhettük. A mítoszok gyakran szólnak hatalmas égi kígyókról, amelyek tüzet okádnak és füstöt bocsátanak ki magukból. A görögök, az indiaiak vagy a maják hatalmas kígyója mind-mind eltakarta a Napot. Lehetséges, hogy hatalmas vulkánkitörések következtében füst és kiterjedt gőzfelhők kerültek a felső légrétegekbe, és gyűrű alakban körülvették a Földet. A vízgőz a sztratoszférában jéggyűrűvé dermedhetett, majd a tömegvonzás és más erők hatására egyre lejjebb süllyedt, aminek az lett az eredménye, hogy elkezdett olvadni, és hatalmas vízözön formájában zuhant alá az egész Földre.

Amikor 1883-ban csak egyetlen vulkán, a Krakatau, amely Szumátra és Jáva között helyezkedik el, kitört, huszonnégy órán át éjszakai sötétség borult egy kb. háromszáz kilométeres körzetre. Ezt hosszú ideig tartó kiadós esőzés követte. Mi történne akkor, ha valamilyen oknál fogva egyszer csak megbolondulna a Föld, és vulkánok tucatjai okádnának tüzet, hamut és vízgőzt a felső rétegek felé. Márpedig vulkán a Földön van elég, a víz alatt rejtőzve is vulkánok ezrei lapulnak. Közülük jó néhány pedig lényegesen nagyobb, mint a Krakatau.

Egy másik feltételezés: valamikor hatalmas szárazulat volt a Földön, a Gondwanaföld. Nagyjából az egész déli féltekét elfoglalta, pontosabban a mai Afrika, Dél-Amerika és India helyét, hozzátartozott Ausztrália és az Antarktisz is. Ahogy a jelenlegi kontinensek partvonalaiból jól kikövetkeztethető, ez az őskontinens valamikor darabokra töredezett. Egyes kutatók szerint a nagy hatású esemény úgy kétmillió évvel ezelőtt történhetett. Feltehetően óriási vulkánok törtek ki. Mire a nagy őskontinens összetöredezett. A szárazulatok egy része a katasztrófa következtében örökre alámerült, más részek víz alá kerültek.

A folyamat bizonyosan évszázadokig eltarthatott. A szárazföld állandóan remegett, hatalmas erejű földrengések reszkettették. Óriási hasadékok keletkeztek. A mélyből forró és hideg víztömegek törtek elő. Jó néhány monda ennek megfelelően számol be az eseményekről. Említenek vulkánkitöréseket, áradásokat, folyókat, amelyek hirtelen megváltoztatták ágyukat, szökőárakat, amelyek sűrű egymásutánban követték egymást. Ebben az esetben tehát a vízözön nem tíz-tizenötezer éve, hanem összehasonlítatlanul régebben történt volna. Lehetséges, hogy az ősembert annyira megrázta, amit átélt - és ami csaknem fajának pusztulását okozta -, hogy megőrizte az ősi események emlékét. Lehetséges, hogy a mondák milliónyi éven át hordozták, örökítették tovább az egykori katasztrófát.

A geológusok és a történészek állításai szerint bizonyosra vehető, hogy több özönvíz is sújtotta a Földet. Persze nem pontosan abban a formában, ahogyan arról a Bibliai beszámol, és a folyamat nyilvánvalóan nem számolható napokkal. Tegyük hozzá, hogy a "negyven" több nyelven egyszerűen sokat is jelenthet. Majdnem minden nép meséi ismerik a sárkányokat - ezek a sárkányok az egykori, hatalmas őshüllők emlékéből alakultak ki, mondhatni közös, faji emlékként. Nem magyarázható csupán kölcsönhatásokkal és mesék vándorlásával, hogy vízözön is van minden ősmondában. Hogy mikor, hányszor és hogyan esett meg a katasztrófa, azt csak találgatjuk. Egy bizonyos: történt valamiféle katasztrófa, és ez vízözönnel, korábbi emberi kultúrák pusztulásával járt együtt.

Hogy az ipari tevékenység miatt kialakuló üvegházeffektus következtében kell-e modern vízözönnel számolnunk, az már más kérdés...

Sir Dark Birodalma