Róma és a Barbárok

A népvándorlás előtt

A rómaiak két hullámban ismerkedtek meg a germánok különböző törzseivel. Először a Skandináviából és a Balti-tenger partvidékéről érkező népek kisebb csoportjai jelentek meg a limes mentén a 2. század folyamán. Az első források azonban még korábbról származnak, hiszen maga Caesar emlegeti őket a gallokkal vívott háborúiról szóló könyvében. Tacitus már önálló művet szentel nekik, s e könyv címe: Germania.
Mindkét szerző lejegyezte róluk, hogy elsősorban állattenyésztéssel, szarvasmarhatartással foglalkoznak, a földművelés, az árpa, rozs és tönkölybúza termesztése az asszonyok és az öregek feladata. A nemzetségek közös tulajdonként kezelték a földeket, s mivel kis népsűrűségű, ritkán lakott területek voltak ezek, így a talajváltó gazdálkodást alkalmazták. Ennek a lényege, hogy évente új földet osztanak ki a közösség tagjai között, az előző évit parlagon hagyták addig, amíg vissza nem nyerte termőképességét. Miután föld volt bőven, ezért a földbirtok nagyságát az határozta meg, hogy a család mennyit bír megművelni.
Társadalmuk már differenciálódást mutatott. Élén a népgyűlés által választott és korlátozott hatalmú király állt. A hadjáratok idejére a népgyűlés választott hadvezért is. A népgyűlés vagy másképp a szabad férfiak gyűlése volt tehát a legfontosabb döntések és a bírák kiválasztásának a helyszíne. A szabad fegyveres germánok alkották tehát e társadalom alapját, de ők nem voltak egyenrangúak. Kiemelkedtek közülük a nemzetségek vezetői, a törzsi vezetők. Ők ajándékot kaptak a közszabadoktól, és melléjük csatlakozott a fiatal harcosokból álló kíséret. Külön privilégiumként számukra engedélyezték a többnejűséget, az egyszerű szabadoknak általában csak egy felesége volt. A kísérethez tartozó fiatal férfiak a vezetőjüktől kaptak ellátást, fegyvert, lovat - és ezért cserébe akár az életüket is áldozták érte. Ez a szerveződés már túlmutat a vérségi, nemzetségi kereteken, hiszen nem vérszerinti rokonaik, hanem a szolgálatukat elfogadó iránt tartoztak hűséggel. Ismerték a rabszolgaság intézményét, bár az ő helyzetük jobban hasonlított a római colonuséhoz, mint a klasszikus értelemben vett rabszolgáéhoz. A germán rabszolgának saját gazdasága, családja, otthona volt, s ennek fejében természetbeni járadékokkal tartozott az urának.

Odin

Politeista vallásuk istenei két csoportra oszthatók: vannak a fegyveres, harcias istenek és vannak a békeszeretők, termékenységet biztosítók. E tényből a vallástörténészek arra a következtetésre jutottak, hogy a germán nép valaha egy harcias állattenyésztő és egy békésebb földművelő népcsoport összeolvadásával alakult ki. Vallásuktól nem idegen az emberáldozat bemutatása sem. Ennek egyik elemeként a halott harcost gyakran "elkísérte feleség, szolga" a Valhallába, Odin főisten túlvilágot jelképező palotájába. A vallási szertartásokon fontos szerepe volt a mágikus írásjeleknek, a rúnáknak is.
A népvándorlás előtti időszakban csak a gótok keresztelkedtek meg, ők a kereszténység ariánus változatát vették fel. (a frankok kivételével minden germán nép a gótoktól veszi át majd a kereszténységet, ezért értelem szerűen ők is ariánusok lesznek.)

Róma és a barbárok

Hun lovas harcos

A második hullám - A népvándorlás után

A 4. században felgyorsuló népvándorlás oka a hunok előretörésében keresendő: az ő megérkezésük és támadásaik dominószerűen tolták előre az útjukba kerülő népeket.
A germánok különböző törzsei a Kelet- ill. a Nyugat-római Birodalomnak okoztak komoly nehézségeket. A rómaiakban élt az a hit, hogy a rájuk nézve komoly katonai veszélyt jelentő germánokat romanizálni tudják. Befogadják őket, evvel kultúrájukat római mintára átalakítják, katonai erejüket pedig a birodalom védelmére használják fel. E cél érdekében mind keleten, mind nyugaton szövetséget kötöttek több germán néppel. (Ezekről a katonai eseményekről a cikk második részében lesz szó bővebben.) A két eltérő kultúra találkozása nem kevés konfliktussal járt, ezért kezdetben valamiféle mesterséges dualista berendezkedést hoztak létre. Azokon a területeken, ahol a germánok letelepedtek, kétféle jogrend volt érvényben, külön tisztviselők irányítottak a mindennapi életet. Sok helyen a házasságot is tiltották a germánok és a rómaiak között. Megosztották a terheket: a germánok adómentességet kaptak, ennek fejében viszont katonai szolgálattal tartoztak - a rómaiak nem katonáskodtak, viszont ők adóztak. A germán származású király is kettős szerepet látott el. Az általa irányított területen élő rómaiak számára ő volt a császár által kinevezett helytartó, a germánok számára pedig a népgyűlésen választott uralkodó. A király hatalma azonban jelentősen megnőtt a népvándorlás előtti helyzethez képest: egyrészt ő maga volt a hadvezér, akinek katonai erejét a kíséret is biztosította, másrészt ő adományozhatott földbirtokot is. A törzsek eredeti, vérségi kötelékei fellazultak, s helyébe egy szervezett, a katonai feladatok ellátását biztosító rendszer lépett.
Vallási különbség is volt a római és germán lakosság között: a germánok a kereszténység arianus irányzatának tanait vallották.

Germán harcos

A germán társadalom alapsejtje minden változás ellenére is a család maradt. A család, nagycsalád egy házban élt, egységet alkotott. A római forrásokban szereplő família szó azonban ebben az esetben inkább a háznépet jelentette, vagyis a közvetlen rokonokon kívül a szolgákat és egyéb befogadott embereket is. A ház urának korlátlan hatalma volt családtagjai felett: ő büntetett - akár ki is végezhetett -, elűzhette, rabszolgának is eladhatta családtagjait. A ház küszöbét azonban nem léphette át olyan, akinek a családfő erre engedélyt nem adott. A saját ház mindenkit megvédett a vérbosszútól, de a vendéget is megillette a vendégjog, vagyis neki is van menedékjoga. Más házába egyébként csak fegyvertelenül lehetett belépni.

Ezek a különbségek a 7. század folyamán lassan megszűntek. A két nép összeolvadása megtörtént, megszűnt a jogi dualizmus, feloldották a házassági tilalmat, a germánok pedig felvették a kereszténység római változatát. A latin nyelv és a római jogrend vált uralkodóvá. Az, hogy a mai francia és olasz határtól délre eső területekre települő germánok teljesen asszimilálódtak, romanizálódtak, valószínűleg a lélekszámbeli különbségekkel magyarázható. A ma már neolatin nyelveket beszélő népek ősei közé tartozó germánok jóval kevesebben voltak, mint a helyi római lakosság.

Róma és a barbárok

A barbárok államai

A frankok állama (486-tól) kivételével a többi csak átmeneti államalakulatnak bizonyult. Ezeket röviden összegezzük.

Vandál: Észak-Afrika - 429-534
Nyugati vagy vizigót: Hispánia - 507-711
Burgund: Gallia - 443-534
Keleti vagy osztrogót: Itália - 493-555
Langobárd: Itália - 568-774

Kelták

Bár a kelták nem tartoztak a népvándorlók sorába, kultúrájuk az európai világ egyik alappillére. A Nyugat- és Közép-Európában elő kelta népekről írnak a görög és római források is. Később a római hódítások során asszimilálódtak, felvették a keresztény hitet is. Az 5. századra gyakorlatilag eltűntek a kontinensről, és csak Britanniában őrizték meg eredeti nyelvüket, kultúrájukat. E tény a brit területeken érvényesülő római hatás rövidségével magyarázható. Így maradhatott meg Walesben, Skóciában, Írországban a kelta nyelv, az irodalom, a bárdok és druidák világa. A druidák vezették a társadalmat: papok, bírák és tanítók voltak egy személyben. A bárdok, vagyis énekmondók közvetítették a hősénekeken keresztül e nép vallási elképzeléseit és világi hősiességről szóló elképzeléseit. A Brit szigeteken élő kelták egy része vándorolt vissza Bretagne területére. A legnagyobb kelta népcsoport a gall volt, ellenük folytatta elkeseredett harcait Julis Caesar Gallia meghódításáért. A római hódítás sikeres volt.
A kelták anyagi kultúrája jelentős mértékben meghatározta az európai civilizáció alakulását. A fémművességük magas színvonalát nem csupán a gyönyörű ékszereik bizonyítják, hanem sok használati tárgyat, fegyvert, szerszámot készítettek vasból. A vaspapucsos faeke is az ő találmányuk volt. A kerámiaiparuk is fejlett lehetett, valószínűleg tőlük származik a fazekaskorong ötlete is.
Társadalmuk alapját a szabadok széles rétege alkotta, de ismerték a személyi hűségen alapuló függőséget, vagyis nem csak a vérségi kötelékek határozták meg a társadalmi viszonyokat.

A hunok

Az európai történelemben sok vihart hozó nép a hunoké. Eredetük vitatott: vannak, akik elfogadják azonosságukat a kínai forrásokban emlegetett hiung-nukkal, mások ezt bizonyítékok hiányában nem tartják igazolhatónak. Európába Ázsia felől érkeztek, s az ő "belépőjük" indította el a nagy népvándorlást, ami teljesen átalakította a Római Birodalmat. A 370-es években átkelve a Volgán, legyőzték az alánokat, majd a keleti gótokkal kerültek szembe. A keleti, másképpen osztrogótok többsége behódolt, s ez azért fontos, mert ők adják ezután a hun hadsereg jelentős részét. A nyugati vagy vizigótok elmenekültek a hun támadás elől, aminek intenzitását jól mutatja, hogy 406-ban már Itáliában is feltűntek csapataik. A hunok ekkor segítettek a rómaiaknak a germánok kiverésében, egyben több irányú, germánok ellen indított támadásaikkal elindították a népvándorlás újabb hullámát. A 420-as években székhelyük már a Kárpát-medencében volt, így hathatós segítséget tudtak újra nyújtani a galliai germánokkal vívott csatáiban Aetiusnak, a római hadvezérnek. Aetius fiatalabb korában túszként élt a hunok között, azért jól ismerte szokásaikat, nyelvüket. A germánok elleni hadjáratok mellett azonban jutott idejük a Kelet-római Birodalom elleni folyamatos, bőséges zsákmánnyal járó támadásokra is. Változást a 445-ös év hozott, hiszen Attila, bátyját megölve egyeduralmat alakított ki. A keleti területek ellen indított könyörtelen és pusztító támadások mellett 451-ben nyugat ellen fordult. Az Aetius vezette - egyébként zömében szintén germánokból álló - sereggel való összecsapás nem hozott döntő eredményt. A következő évben Itália ellen indított hun támadás csak részben sikeres: magát Rómát, az eredeti tervektől eltérően - nem hódították meg. Attila 453-as halálával a hun birodalom szétesett, hiszen az egyeduralkodó, despota hatalmán túl semmi nem kapcsolta össze a meghódított területek oly sokféle népcsoportját. A hunok eltűntek a történelem színpadáról.
A hunokról fennmaradt forrásokból arra lehet következtetni, hogy török nyelvet beszéltek. Állattenyésztő nomád életmódot éltek, épp ezért csak laza politikai szervezet alakult ki Attila fellépéséig. A nagyfejedelem szerepe folyamatosan nőtt a katonai akciók sikerei után, de igazán egyeduralkodói szerepe csak Attilának volt. A korábban, előtte uralkodó nagyfejedelmek hatalmát jelentősen korlátozták a meghódított germánokat irányító részfejedelmek és a hun törzsek vezetői.

A germánokról általában

Nyelvi jegyek alapján a germánokat három csoportra lehet osztani:

1. északi germánok, akik a skandinávok (vikingek, normannok) ősei
2. keleti germánok, pl. a gótok, burgundok, vandálok ősei
3. nyugati germánok, akik a frankok, az alemannok, langobardok, bajorok, frízek és angolszászok ősei.

A germánok nagy vándorlását a hunok támadása indította meg. Az első lépés a gótoké volt.

Theoderik

A gótok

A keleti vagy osztrogótok (austro 'fényes, ragyogó') jelentős részben behódoltak, a hunok segédcsapataiként harcoltak, de Attila halála után fellázadtak, majd császári engedéllyel Pannóniában telepedtek le. 473-ban azonban Theodorik vezetésével először a Kelet-római Birodalomban próbáltak letelepedni, majd a keleti császár "nyomására" 489-ben Itália ellen vonultak. Itt már megszűnt a Nyugat-római Birodalom, és az utolsó császárt hatalmától megfosztó Odoáker kezében volt a hatalom. Odoáker meggyilkoltatása után, 493-ban lett Theodorik Itália királya és a keleti gót állam feje. Hatalma nem csak Itáliára, hanem a Balkán keleti részére és Pannóniára is kiterjedt. A keleti gótok állama más germán népek támadásától sokat szenvedett, a végső próbatételt a langobárdok feltűnése jelenti majd.
A nyugati vagy vizigótok (vezu 'derék, vitéz') a hunok támadása miatt az akkor még egységes Római Birodalomtól kért bebocsáttatást. S bár a gótokat befogadták, gyorsan konfliktus robbant ki a gótok és a rómaiak között az élelmezési nehézségek miatt. S bár 378-ban a gótok le is győzték a rómaiakat a hadrianopoliszi csatában, a letelepítésben mégis megegyeztek. A nyugati gótokat ért újabb sorscsapást újra a hunok támadásai hozták el. E támadások elől menekültek Görögország területére, majd a már kettéosztott birodalom keleti felének császára rávette őket, hogy jobban járnak, ha nyugaton próbálkoznak. Az első vereségek ellenére 410-ben elfoglalták Rómát - ami előttük 800 évig nem sikerült senkinek - majd végigpusztítva Itáliát 418-ban Aquitániában telepedtek le. Itt hozták létre a római uralmat névlegesen elismerő vizigót királyságot.

A vandálok

A hunok Kárpát-medencét támadó hadműveletei mozdították ki addigi területükről a vandálokat. A Kárpátoktól a Rajnáig vonuló vandálok mellé több népcsoport is csatlakozott (pl. a szvébek, alánok), és a Pireneusokon átkelve Hispániába mentek. A vandálok azonban nem maradtak itt sokáig, kb. két évtizedes pihenő után 429-ben átkeltek Észak-Afrikába, ahol elfoglalták Hippót - ekkor halt meg a püspökként itt élő Szent Ágoston - majd Karthágót is. A vandálok teljesen elszakították ezt a területet Rómától, már névleg sem fogadták el a császár főségét.

Burgundok

A Majna vidékén élő burgundok a vandál vonulás hatására keltek át a Rajnán. A rómaiak kezdetben nem fogadták őket szívesen, Aetius ellenük szövetkezett a hunokkal, s egy ideig sikerrel távol tudta tartani a burgundokat a határoktól. Végül a burgundoknak sikerült Gallia belső területei felé eljutniuk, ahol 443-ban a Rhone folyó vidékén telepedtek le. Államuk kezdetben elismerte a római császár főségét.

Langobardok

A langobárdok a 6. században Pannónia elfoglalásával hallattak először komolyan magukról. A langobárdok avar segítséggel szerezték meg a pannon területeket, de épp a szövetséges fordul ezután ellenük. Az avarok támadásai elől kell menekülniük akkor, amikor 568-ban Itáliába vonultak. Ők jelentették a germán népvándorlás utolsó hullámát.

A frankokról

A 3. században már szövetséget kötöttek a rómaiakkal, és ennek köszönhetően, szinte észrevétlenül nyomultak előre egyre nagyobb területekre. A Rajna mentén vonultak előre. A frank törzsek két csoportra oszthatók. A száli frankok a Rajna alsó folyásánál és a tenger menti területeken éltek. Az 5. században nyert közöttük egyre nagyobb befolyást a Meroving nemzetség, s e család tagjai közül Klodvig egyesítette először a törzsi területeket. 486-tól kezdődően megszabadult a törzsi vezetőktől, majd felvettette népével a kereszténységet is. Mivel ők nem gót közvetítéssel keresztelkedtek meg, ezért egyből a római katolikus vallást vették fel.
A frankok másik csoportja a Rajna középső folyásánál élő ripuári (bátor, merész) frankok voltak.

Az angolszászokról

Az angolok, szászok és a jüttök az 5. században foglalták el a Brit szigetek déli részét, s hét kis királyságot hoztak létre. A kelta őslakosságot nyugat és észak felé szorították. Az Arthur királyhoz kapcsolódó történetek sok mesés elemmel beszámolnak ezekről a harcokról.

Forrás: Sulinet