Négyezerötszáz éve már, hogy idegen népek sokasága vetekszik azon földterület birtoklásáért, melyet ma Irak néven tart számon a világ. A Tigris és az Eufrátesz folyó mentén fekvő, azon a területre, amely a Termékeny félhold néven híresedett el napjainkban épp az Egyesült Államok terjesztette ki katonai hatáskörét, követve európai elődeit… egykoron a görögök és rómaiak mellett az ottománok és a britek is temettek halottakat ezen földbe. A XX. századot megelőzően II. Nabukodonozor volt a térség utolsó bennszülött uralkodója.

Sumér összecsapás

Umma és Lagas csatája

(Kr.e. 2525)

A viaskodásról a Keselyűk sztéléje számol be az utókornak, a sztélét Lagas uralkodója, Eanatum emeltette annak emlékére, hogy megfutamította az ummai seregeket. Kr.e. 3000 idején a sumérok megalkották az emberiség első, általunk ismert civilizációját. Az itt élő népek városállamokba tömörültek és folytonos harcokat vívtak a természeti erőforrásokért, de mindenekelőtt a folyók vízéért.

Umma és Lagas két sumer város volt, egymástól nagyjából 26 kilométer távolságra. A megművelhető területek mindkét fél számára létfontosságúak voltak, így hosszú időn át vetélkedtek az előnyösebb fekvésű földekért, köztük Gu’edenért is. A Keselyűk sztéléje arról tudósit, hogy Eanatum, Lagas uralkodója, falanx alakzatban felálló seregével megtámadta Ummát, és behódolásra kényszerítette.

Akkád birodalomteremtés

II. Nagy Sarrukin hadjáratai (Kr.e. 2300)

II. Sarrukin, az akkádok kiváló vezetője harci erényein túl arról vált híressé, hogy a nevéhez fűződik, a világ első, az akkádok birodalmának megalapítása.

Legendák szólnak arról, hogy – a történelem sok más kimagasló személyiségéhez hasonlóan – Sarrukinra egy fonott kosárban találtak rá, melyet az Eufrátesz folyón engedtek útjára, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem volt előkelő származású. Maga a Sarrukin név is erről árulkodik, lévén, hogy annyit jelent: Senki fia. Egyes felfogások szerint a birodalomalapító ifjú korábban Kis városában volt Ur-Zazaba uralkodó pohárnoka.

Sarrukin uralkodása ideje alatt 34 város ellen indított támadást, ezek falait leromboltatta, bebörtönzött 50 tekintélyes politikai vezetőt, majd ahogy krónikásai fogalmaztak: „megmosta fegyvereit a tengerben” – vagyis egészen a Perzsa-öbölig eljutott. Tevékenysége kulcsfontosságú volt

a birodalomalapításban és a mezopotámiai harcászati hagyományok megteremtésében egyaránt.

Örmény ellenállás

Salmanasszar asszír tusái

(Kr.e. 1300)

I. Salmanasszar (Sulmánu-asarídu) Asszíria uralkodója volt, nevéhez fűződik a híres Assur-templom újjáépíttetése, a ninivei királyi rezidencia felújítása, majd az új főváros, Calah megalapítása.

Asszíria a Tigris felső-középső folyása mentén terült el. Kezdetben csupán egy kisebb állam volt, gyakran került idegen, így az akkor jelentős hurri és mitanni befolyás alá. Függetlenségét a közép-asszír korban érte el.

Salmanasszar volt az, aki megtámadta az örmény fennsíkon fekvő, lázadó Urartu államot.

Shattuara, a lázadók fővezére, bár a hettiták segítségével elzárta a hegyi hágókat – az asszírok végül szoros gyűrűt fonva köréjük szomjhalálba kergették táborát, megtorlásul pedig – a legenda szerint – amolyan pszichológiai elrettentés gyanánt Salmanasszar 14 ezer embert vakíttatott meg. (Az asszírok itt találkoztak először az örmény felvidék önálló politikai törekvéseivel:

a hurri törzsek eredetileg mitanni uralom alatt álltak, s önállóságukat mitanni gyengülésével párhuzamosan akarták megerősiteni. De Salmanasszar a Mitanni állam örökösének tekintette magát, és ezen a címen minősítette lázadónak Urartút…)

Nagy Sándor hadjárata

Perzsa összeomlás

(Kr.e. 331)

A legutolsó Achmenida perzsa uralkodó, III. Dareiosz attól vált emlékezetessé a történelem számára, hogy Nagy Sándor (Alexandrosz) végzetes csapást mért rá seregével.

Alexandrosz Kr.e. 333-ben mintegy 7000 lovasával és 30 000 gyalogosával lépte át a Hellészpontoszt (a Dardanellákat), majd megfutamította III. Dareioszt az issosi csatában. A perzsa uralkodó táborát elfoglalta s annak családját fogságba vetette. Ezt követően a macedón hadvezér Egyiptom földjére vonult, hagyván, hogy a perzsa uralkodó magához térve összegyűjtse seregét.

a Tigris melletti Gaugamélia falunál, a csata előtt azt a parancsot adta, hogy tisztítsák meg a terepet a harci kocsik, illetve a harci elefántok számára. A roham következtében a perzsa lovasság nem bírva a nyomást, résnyire megnyílt a macedónok előtt, áttörve rajtuk azok mintegy megtizedelték az ellenség fő sorait. Ezt követően a macedón sereg megfordult, és hátulról támadta a perzsa erőket. Dareiosz hada fogságba esett vagy megsemmisült. Nagy Sándor utóbb feleségül vette Dareiosz lányát, hogy uralmát a perzsákkal is elfogadtathassa…

Római hódítás

A carrhae-i ütközet

(Kr.e. 53)

Marcus Licinius Crassus leginkább arról vált hírhedté, hogy 60 000 rabszolga keresztre feszítését rendelte el, azokét, akik részt vettek a Spartacus-féle felkelésben. A sors azonban megbosszulta…

Crassust utóbb, Kr.e. 55-ben Szíria kormányzójává nevezték ki. Az első triumvirátus egyik tagjaként (Caesar és Pompeius mellett) úgy gondolta, hogy hírnevének növelése érdekében elengedhetetlen, hogy benyomuljon

a párthusok lakta Mezopotámiába.

A hadvezér 44 000 fős seregével átkelt az Eufrátesz folyón, ám ott nem erős hadakkal, hanem a sivataggal kellett szembesülnie – és az ész-

vesztő forrósággal. Bár a párthusok 10 000 fős serege eltörpült a legiók nagysága mellett, és taktikailag is előnyösebb volt a rómaiak helyzete – Crassus számára az igazi gondot az jelentette, hogy júliusban, déli hőségben kellett seregét csatába vezetnie.

Mint kiderült, ez utóbbi tényező döntő jelentőségűvé vált a csata kimenetele szempontjából. A párthus íjászok – akik számára vezérük, Suren ezer tevét hozatott, hogy biztosítsa a folyamatos nyílutánpótlást – rövid időn belül körbevették a római erőket, és legtöbbjüket megölték.

A beszámolók szerint alig 10 ezren menekültek meg a 44 000 fős seregből, hadijelvényeivel és a légiós sasokkal együtt fogságba esett maga Crassus is, akit ezt követően kivégeztek, és koponyájából a párthus király ivóserleget készíttetett. A carrhae-i csatavesztést a Római Birodalom sosem heverte ki teljesen. A birodalom határa végképp megállapodott az Eufrátesznél.

Arab térfoglalás

Az Al-Quadisyah-i csata

(Kr.u. 637)

A sokáig szervezetlennek és némileg primitívnek minősített arab törzsek Kr. után a 600-as években az iszlám (a megnyugvás!) szellemében egyesültek, majd Mohamed utódai, a kalifák vezetésével megkezdődőtt az arab hódítás… Ennek esett áldozatául a század közepén a Perzsa Birodalom is. Bár Kr.u. 224 után a Szasszanidák féltőn őrizték Perzsia feletti hatalmukat, a rendszeres külső (rómaiak) és belső küzdelmek nagymértékben gyengítették a birodalmat,  s ez végül odáig vezetett, hogy egy külső erő, nevezetesen az arab hódítók végül fölébük kerekedtek.

Az arab társadalom alapegysége a család volt, erre épült a hadrendjük s hadi  tevékenységük is – tehát eredetileg nem voltak épp túlszervezettek. Ám az iszlám megjelenése döntő fordulatot hozott, s így Khalid ibn al Walid (Az Iszlám Kardja) nevű hadvezérükkel az élen fordultak rá a perzsákra: Bagdad városától délre fekvő Al-Quadisyah-nál megvívott ütközetben az arabok legyőzték a bizánciaktól már meggyötört perzsa seregeket, a meghódított területeken pedig meghonosították az iszlám vallást.

Tatárjárás 

Bagdad ostroma

(Kr.u.1258)

A muszlim hódítást követően Mezopotámia új neve Irak lett. Az Abbaszida-dinasztia uralkodói az idők folyamán egy új, fejlődő fővárost építettek, Bagdadot…

A XIII. században aztán egy Temujin nevű mongol hadvezér egy addig nem látott ütőképességű, 700 000 fős hadsereget szervezett, mellyel Kína, Perzsia és Kelet-Európa meghódítására indult. Temujin magát is új névvel ajándékozta meg: ő lett Dzsingisz kán, vagyis a Világhódító.

Egy nemzedékkel később, Hulagu, Dzsingisz unokája 1258-ban Bagdad ellen fordult, és sikerrel el is foglalta azt. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint több mint 80 000 bagdadit gyilkolt meg, köztük az utolsó Abbaszida uralkodót, al-Musta’sim-ot is. E véres momentum az Abbaszida-dinasztia és az iraki nagyhatalmiság végét is jelentette…