GORKA L. SEBESTYÉN
"Hiperterrorizmus", a terror globalizációja
Hidegháború utáni irányzatok
A termonukleáris kölcsönös fenyegetés veszélye már elmúlt, de a hidegháborúból örököltünk egy újfajta biztonságpolitikai kihívást, a nemzetközi terrorizmust. Bár látszólag nem változott a terrorista szervezetek és atrocitások jellege, mégis nyilvánvaló, hogy különbséget kell tennünk a hidegháborús terrorizmus és a napjainkban tapasztalt politikai eroszak közt.
Az 1970-es és 80-as évek csupán ideológiai és politikai terrorizmusa egyre ritkábban fordul elo. A klaszszikus terrorista csoportok, pl. az IRA vagy az ETA jelentosége csökken, a politikai eroszak terén szerepüket legalábbis háttérbe szorítják a vallásos, még inkább apokaliptikus küldetésu csoportok, melyek nem ország- vagy régióspecifikusak. Szeptember 11. elott e folyamat legmegdöbbentobb példája a japán Aum Shinrykio szekta volt, az elso olyan nem állami szereplo, ami vegyifegyvert alkalmazott ártatlan polgárokkal szemben. A csoport egy sor vegyi és biológiai fegyverrel elkövetett támadással a globális hatalmat kívánta megszerezni. Ezután a szekta világszerte felkészülhetett volna az apokalipszisre, melyet félig vak prófétájuk/vezérük, Shoko Asahara megjövendölt.
Az Aum szekta által 1995-ben a tokiói metróban elkövetett szarintámadás után jött szeptember 11., mely attól volt eredeti, hogy egy egyébként ártalmatlan technikai eszközt, egy utasszállító repülogépet használtak tömegpusztító fegyverként. Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államok ellen irányuló terrortámadások statisztikája is alátámasztja, hogy ezek a támadások egy irányzat példái. A Külügyminisztérium Globális terrorizmus mintái címu éves jelentésének végén található adatokat összehasonlítva egyértelmuvé válik, hogy a terrorakciók surusége ugrásszeruen csökkent a hidegháború vége óta, a támadások halálos áldozatainak száma viszont nott. Ez ellentmond a talán legismertebb terroristaszakérto, Brian Jenkins közismert megfigyelésének, miszerint a terroristákat kevésbé érdekli az, hogy mennyi ember hal meg, mint az, hogy "mennyien látják oket". Abból, hogy néhány elköveto több halálos áldozatot szed, néhányan arra következtetnek, hogy a nagyobb hatékonyság érdekében a terroristák elobb vagy utóbb - inkább utóbb - tömegpusztító fegyvert keresnek.
Vannak más változások is. Az al-Kaida és az Aum szekta jó példák a vallásos vagy apokaliptikus küldetésu terrorizmusra a kizárólag politikai indíttatású eroszakkal szemben. Az ilyen csoportok jól ismertek a terrorizmus történetébol. A leghíresebbek a zelóták, a thug szekta és az asszaszinok voltak, bár a hozzájuk hasonlóakkal a terrorizmus modern kori történetében nem találkoztunk. Azért jelentos az ilyen elkövetok visszatérte, mert az ilyen csoportoknak többnyire nem régióspecifikus céljaik vannak, hanem sokkal egyetemesebb jelleguek. Az Aumot már láttuk. Az al-Kaida esetében, bár Oszama bin Laden néhányszor földrajzilag behatárolt követeléssel állt elo (leggyakrabban azzal, hogy az Egyesült Államok vonja ki csapatait Szaúd-Arábiából, illetve egy önálló, független Palesztina megalakításával) ezek beleillenek egy nagyobb, a nyugati civilizáció elpusztításába irányuló célba, mivel az eretnek és ellenséges az iszlámmal szemben. Ezzel Oszama bin Laden és a hozzá hasonlók elmossák a különbséget a tisztán politikai és a tisztán vallási alapú eroszak között.
A hatóságoknak az ilyen holisztikus, vallási világnézetet valló és célokat kituzo csoportokat másképpen kell kezelniük. Egy terrorista csoporttal, mely tisztán "racionális" és megvalósítható célokat tart szem elott - pl. Észak-Írország Írországhoz csatolása vagy egy független baszk állam létrehozása - lehet tárgyalni. Rendészeti és fegyveres erok alkalmazásán túl más módon is lehet velük rendezni a vitás kérdéseket: harmadik fél közvetítésével vagy közvetlen titkos tárgyalásokkal. Jó példa volt erre a IRA esetében a Nagypénteki Egyezmény. Egy globális követelésekkel eloálló terroristacsoporttal azonban nem lehet másként bánni, csak erovel és a szervezet betiltásával. Az államnak korlátozott eszközei vannak velük szemben.
A harmadik jellemzo a célpontokat illeti. A Világkereskedelmi Központ elleni második, sikeres akciójával az al-Kaida azt demonstrálta, hogy szimbolikus célpontokat akar támadni. A taktika mögötti logika egyértelmu. A terrorizmus mint gerilla-hadviselés mindig a gyengébbek eszköze, akik nyílt harcban nem tudnak gyozni az ellenséges állammal szemben. Többnyire nincsenek abban a helyzetben, hogy az ellenséges állam létfontosságú érdekeiben vagy muködésében okozzanak helyrehozhatatlan károkat. Ezért a fo cél a félelemkeltés, melyet a politikai nyomásgyakorlás eszközeként használhatnak, hogy a hatóságok megváltoztassák politikájukat. Ebben a félelemkeltésben világszerte ismert jelképek, pl. a Pentagon vagy a Világkereskedelmi Központ megtámadása felbecsülhetetlen jelentoségu, különösen a globális televíziózás korában. A CNN-, NBC-, BBC-nek köszönhetoen Oszama bin Laden a leheto leggyorsabban a leheto legszélesebb közönséghez tudta eljuttatni a közvéleményt sokkoló üzenetét. A nyugati média kihasználásán túl az utóbbi idoben elszaporodtak az olyan televíziók, mint pl. az al-Dzsazíra, melyek kihívást jelentenek a "fehér ember" hírmonopóliumával szemben, gyakorlatilag a terroristákkal szimpatizálnak és segítenek üzenetüket elterjeszteni. Ez utóbbi jelentoségét nem szabad alábecsülni. Elég megjegyezni, milyen exkluzív szerepet játszott az al-Dzsazíra bin Laden üzeneteinek továbbításában, illetve milyen különbség volt a nyugati és arab adók közt abban, ahogy a bagdadi rezsim bukását közvetítették. Egyikük Huszein szobrának ledöntésére és az irakiak ujjongására összpontosított, míg a másik a fosztogatást és az azt követo káoszt hangsúlyozta, ezzel is az Amerika- és Nyugat-ellenes propaganda kezére játszva.
(Az új nemzetközi színtér)
Nehéz olyan terrorista csoportot találni, mely globális jelenlétben versenyezhetne az al-Kaidával. Természetesen a PFSZ-nek és más arab terrorista csoportoknak is vannak nemzetközi kapcsolataik. Az IRA Észak-Írországban és Nagy-Britanniában is egyaránt tudott muködni. Ezen csoportok elterjedtsége azonban össze sem hasonlítható az ún. "hiperterrorizmus" mai képviseloivel. Eloször is, az al-Kaida kezdettol fogva nemzetközi volt: az Arab Szolgálati Irodából nott ki, tagjait a világ minden táján megforduló mudzsahedekbol toborozta. Ezt követoen Pakisztánban, Szudánban és Afganisztánban számos parancsnokságot és kiképzotábort hozott létre. Ezeket természetesen politikai és nemzetközi nyomásra át kellett helyezni, mégis az a képességük, hogy gyakran "felálljanak" és ennek ellenére muködoképesek maradjanak különös rugalmasságról tesz tanúbizonyságot. A nemzetközi muveleteket segíti, ahogy a kiképzés után az al-Kaida ügynökei szétszóródnak a világban. Az utóbbi idok letartóztatásai Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban mutatják ezt a globális rugalmasságot. A rugalmasság és globalizáció azonban nem korlátozódik biztonságos nyugati házakra és pincékre. Néhány beszámoló szerint - a legtöbb információt Rohan Gunaratna, al-Kaida-szakérto tanulmánya tartalmazza - a szervezet, mint számos korábbi csoportosulás konglomerátuma, nem kevesebb mint 40 országban van jelen. Erre a nemzetközi jelenlétre paradox módon nincs globális válasz. Az Irak miatt kitört civakodás során is láttuk, nincs összefogás a meglévo biztonsági szerkezetek között a jelenlegi veszélyhelyzetek megoldására. Washington meg van gyozodve arról, hogy a hiperterrorizmusról készült értékelések megfelelnek a valóságnak: nem más ez mint globálisan jelen lévo politikai eroszak, melynek szándéka tömegpusztító fegyver megszerzése. Szövetségesei - Nagy-Britannia és Ausztrália kivételével - nem értenek egyet ezzel, vagy legalábbis az ilyen veszély ellen alkalmazható módszerekkel, különösen az egyoldalú erobevetéssel, amely a nemzetközi jogi kereteket - pl. az ENSZ-t - megkerülve, a megelozo csapás elvén nyugszik.
Az al-Kaida éppen ezt a megosztottságot akarta elérni. Támadásaival kizárólag az Egyesült Államokra összpontosítva, elkerülhetetlenné tette, hogy a szövetségesek eltéroen ítéljék meg a veszélyt, melynek ellenére a világhatalmi státust élvezo Egyesült Államok katonai válaszlépést tett. Az Egyesült Államok lépései érthetoek, bár gyengítik nemzetközi kapcsolatait az egyébként szövetséges országokkal, és megerosítik azokat az állításokat, melyek szerint a hidegháború utáni konfliktusok inkább kultúrák, civilizációk köztiek lesznek, mint ideológiai vagy nemzetállamok közti ellentétekre alapozottak. Jelen sorok írója nem ért egyet Samuel Huntington "civilizációk összecsapására" vonatkozó elvével, leginkább azért, mert egy globalizált világban a legtöbb arab és muzulmán országnak jó kapcsolatokat kell fenntartania az Egyesült Államokkal és a Nyugattal, máskülönben gazdasági és kereskedelmi öngyilkosságot követ el. Ugyanakkor elképzelheto, hogy egy keresztes háború képével Amerika hozzájárul ahhoz, hogy az egyébként el nem kötelezetteket bin Laden táborába sodorja, ha másként nem mint passzív támogatókat.
Túlzás lenne azzal vádolni Amerikát, hogy igazi birodalom, mert a világ bármely országában, ahol katonái állomásoznak - a kubai Guantanamo-öböl kivételével - az adott kormány kérésére vannak jelen, és a helyzet stabilizálódásával beavatkozásuk mértékét csökkentik. Ezek a finomságok azonban észrevétlenek maradnak a közvélemény számára. Ugyanakkor - jóllehet az arab és muzulmán elitek teljes mértékben tudatában vannak annak, hogy jó kapcsolatokat kell fenntartaniuk a gazdag nyugati és északi államokkal - az arab és muzulmán világ viszonya a modernitáshoz mégsem egyértelmu. A modern, világi nemzetállam mint kormányzási forma sok, különösen vallási vezeto számára a Korán fundamentalista értelmezésének megszegését jelenti. Bár kegyetlen eszközei miatt Oszama bin Laden csak kisebbséget képvisel, mégis kevés államfo kész követni olyan politikusok példáját, mint a török Atatürk, aki radikálisan újraértelmezte országa és a modernizáció viszonyát. Érdemes megjegyezni, hogy a modern Törökország példájával szemben, az elmúlt évtizedekben elképzelhetetlen lett volna a nemzeti öntudat újraélesztése vallási alapok nélkül.
(Válasz a veszélyes globalizációra: készen áll-e a Nyugat?)
Egy pillanatra tekintsünk el a nyugati országok között a veszély megítélésében fennálló nézeteltéréstol, és a hiperterrorizmusról fogadjuk el Washington álláspontját. Felmerül a kérdés: képes-e a Nyugat és az Egyesült Államok kezelni az új veszélyt? Itt mindjárt problémákba ütközünk. Miután a vesztfáliai állammodellt a XVII. században névlegesen megalkották, fokozatosan alakultak ki a nemzet biztonságát fenyegeto veszélyekkel foglalkozó szervezetek. A hidegháború megerosítette ezeket a struktúrákat, melyeket világos, katonai, polgári, külso és belso fenyegetések természetébol levezetett kategóriákban írtak körül. Egyértelmu munkamegosztás jött létre a rendorség, a polgári és katonai hírszerzés, valamint a hadsereg között. Az elso számú fenyegetést mindig egy állam vagy államok szövetsége jelentette. Ezért a nemzetbiztonság legfontosabb eszközeit is eszerint alakították ki. Mióta a Nyugat megnyerte a hidegháborút, ezeken az elveken sajnos nem változtattak. Jóval több tankunk és atomfegyverünk, illetve Oroszországra vagy más ország pusztító képességének kiértékelésére szakosodott hírszerzonk van, mint amennyire szükségünk lenne. De kevés az olyan szakemberük, aki be tud épülni fundamentalista szervezetekbe, képes felmérni olyan világszerte jelen lévo hálózatok nagyságát és kapacitását, melyeknek nincsenek határaik, fovárosaik vagy GDP-jük. A CIA-nek szeptember 11-én állítólag csak egy olyan ügynöke volt, aki beszélt pastu nyelven. Mit érnek a kémmuholdak, ha a nyelvészek többsége oroszul beszél? Ugyanígy, ha az al-Kaida parancsnokságaira beépített hírszerzoik nélkül lehetetlen lesz közvetlen információhoz jutni és elfogni vezetojüket.
Az életképtelenné vált nemzetbiztonsági örökséget úgy tunik, továbberosítik, ahelyett, hogy radikálisan átalakítanák. Az új Belbiztonsági Minisztérium 170 ezer alkalmazottal és közel 40 milliárd dolláros költségvetéssel olyan behemót, mely nyilvánvalóan hidegháborús reflexeket tükröz. Sajnos a mostani ellenség - ellentétben a Szovjetunióval és a Varsói Szerzodéssel - nem ilyen óriás, hanem hipermobil, sok, gyakran szövetséges országban szóródott szét, és szemmel láthatólag úgy muködik, hogy a kezdeményezés alacsony szintrol indul, ami szükségtelenné teszi a szoros kapcsolatot és gyakori kommunikációt a sejtek és a központ között.
Gondot okoz az al-Kaida célpont-stratégiája is. Figyelmünk új középpontjában globális elköveto áll. De míg jelenléte globális, és hasonlóan világszerte vesz célba amerikai érdekeltségeket addig célpontjai nem globálisak Washingtonban gyakran hallani, hogy Európa addig nem fogja komolyan venni a globális terrorfenyegetést, míg valamely állama ellen nem követnek el súlyos terrortámadást. Így paradox helyzetben vagyunk: a világ egyetlen szuperhatalmát globálisan fenyegetik, amire globálisan kell reagálnia, de ezzel elmélyíti a Szövetségen belül a veszély megítélésében fennálló különbséget, hiszen az al-Kaida más országokat közvetlenül nem fenyeget.
(Globális terror és tömegpusztító fegyverek: a végso fenyegetés?)
Okkal állítható, hogy két évvel ezelotti támadásai után az al-Kaida arra fog törekedni, hogy még pusztítóbb fegyverekhez jusson. Ezzel kapcsolatban két szempontot kell mérlegelnünk. Az elso: hová soroljuk Oszama bin Ladent. Valóban csak egy megvalósíthatatlan, transzcendentális cél vezérli, mellyel a tömegpusztító fegyver használatát igazolhatná? Vagy Palesztinára és az Egyesült Államok Öbölben állomásozó csapataira vonatkozó nyilatkozatai arra utalnak, hogy az eretnek Nyugat elpusztításánál kevesebbel is beéri? Másodszor, meg kell próbálnunk ellensúlyozni legalább a Kasszandra-szeru jövendomondókat, akik a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának elkerülhetetlenségérol prédikálnak, melyre inkább a terroristák szándékából, mint képességeikbol következtetnek. Egy eszköz megszerzésének szándéka nem jelenti annak birtoklását. Az Aum esete tanulságos. A szekta összegyujtötte a megfelelo tudósokat és több millió dollárt fektetett be különbözo laboratóriumok és gyártó kapacitások felállítására. Mindezek ellenére a szarin fegyvernek csak egy igen gyenge, tízszázalékos oldatát tudták alkalmazni, mely nem egészen 20 embert ölt meg, kevesebbet, mint egy kis vagy közepes méretu házilag összeállított robbanóeszköz. Egy kutya elgázosításáról készült felvételektol kezdve a Kabulban talált, fegyverkészítésrol szóló tanulmányok is azt bizonyítják, hogy az al-Kaidát is érdeklik a tömegpusztító fegyverek, de ez még nem jelenti, hogy a közeli jövoben képes lesz ilyent eloállítani és alkalmazni.
*
A globalizáció nem új jelenség. Számos egykori birodalmat a (korlátozott) globalizáció formájaként értelmezhetünk. Mégis, a piacgazdaság és liberális állammodell jegyében elorehaladó globalizáció idején megno a mozgástere azoknak, akik ki akarják használni a demokratikus állammodell örökletes gyengeségeit. Továbbá számos, névelegesen muzulmán fundamentalista közösséghez tartozó ember hozzáállását befolyásolhatja a globalizáció jelenlegi irányzatainak értelmezése, elmérgesítve az iszlám évszázados kapcsolatát a modernizációval. Végül, annak következtében, hogy a globalizált terrorizmus legfobb képviseloje pillanatnyilag egyetlen országra korlátozza akcióit, a meglévo szövetségi rendszerben különbözoképpen ítélik meg a veszély súlyosságát. Ha azt állítjuk, hogy a hiperterrorizmus kitágíthatja muködési körét és úgy dönt, hogy más nyugati országokat is megtámad, akkor a jelenlegi nemzetbiztonsági eszközök elégtelenek. Ugyanakkor egy fontos következménye van annak, hogy az Egyesült Államok egyre gyakrabban alkalmaz egyoldalúan katonai eszközöket olyan országokban, melyeknek más a kultúrájuk: világszerte megnövekedhet az al-Kaida újoncainak száma.
Mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Az Egyesült Államok jogosan üldözi azt a veszélyforrást, mely a modern történelem legnagyobb terrortámadásáért felelos. Ugyanakkor egy, globális struktúrával rendelkezo terrorszervezet létezése, mely több ezer és nem egy tucat áldozattal járó támadást hajtott végre, még nem jelenti azt, hogy ez a jövo, és a klasszikus politikai eroszakot felváltják a tömegpusztító fegyverrel rendelkezo fundamentalisták. Az al-Kaida félelmet kelto, de egyedi. Nem is szuperhatalom. A nemzettudat hiánya, bár annak érdekében jár el, gyengíti, minthogy legitimitása korlátozott és elvileg megsemmisítheto. Ma az a kérdés, hogy az Egyesült Államoknak vannak-e új eszközei arra, hogy megsemmisítse a terrorszervezetet. Most úgy tunik, hogy a múlt foglya és elavult eszközökre épít. A helyzet megváltoztatása azonban nem lehetetlen. Emlékezzünk csak arra, amikor Amerikának kis hadserege volt, nem volt említésre méltó külföldi hírszerzése, és nagyon keveset tudott Oroszországról vagy a Szovjetunióról. Remélhetoleg képes lesz alkalmazkodni az új ellenséghez, mielott Európa is hasonló kihívással szembesül.
(A szerzo a Fejlodo Demokrácia és Nemzetközi Biztonság Intézete igazgatója. E szöveg a British Council támogatásával íródott.)
