Maléter Pál

Ki volt ez az ismeretlenségből a forradalom napjaiban az érdeklődés középpontjába került katonatiszt? Forradalmár? Nemzeti hős? Parancsmegtagadó? A mindenkori kormány utasításainak ellentmondás nélkül engedelmeskedő, a katonai ranglétrán hirtelen a legmagasabb fokra feljutó, számító ember? Átállt-e, és ha igen, mikor állt a forradalom oldalára? Mi az igazság a személyét ért súlyos vádakból? Mi a vele kapcsolatos ellentmondások eredete? Egy ember, ezernyi kérdőjel.

 

A forradalom leverése után közel 40 év elteltével is keressük a választ arra a kérdésre, hogy a "Nagy Imre és társai" perben halálra ítélt és 1958. június 16-án kivégzett Maléter Pál milyen szerepet játszott a forradalom menetének alakításában, mit tett, mit tehetett ezekben a történelmi jelentőségű napokban. A visszaemlékezők, a szemtanúk, a résztvevők, a történetírók és a történészek - ismereteik objektív korlátozottsága miatt - Maléter Pál életútjának egy-egy szeletkéjét megragadva próbáltak képet alkotni magatartásáról, tevékenységéről, általános emberi vonásairól.

A forradalom napjaiban kialakult Maléter-képre elsősorban a megtorlás szolgálatába állított propagandagépezet hatott. Maléter Pál tevékenységének hazai értékelésében az alaphangot a megtorlást irányító párt- és állami vezetők beszédei, az események "ellenforradalmi" jellegének igazolása érdekében közreadott írások, a perről kiadott hivatalos közlemények adták meg. Molnár János 1967-ben megjelentetett Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban című könyvében kifejtette, hogy a felkelő hadsereg "láthatatlan feje a katonai diktatúrára törő Maléter Pál volt." "A Kilián laktanya már október 23-án elárulta a hadsereget, és ebben nem kis szerepe volt a laktanyában tartózkodó katonák összetételének, valamint annak, hogy a laktanya felső parancsnoka Maléter Pál, a vezérkar legkorábban átálló tisztje volt." Ezt az egyoldalú képet vették kritika alá, utasították vissza, színesítették, gazdagították a külföldön - főleg az Ő56-os emigráció tagjainak tollából - megjelent visszaemlékezések, értékelő, elemző írások.
A forradalmat feldolgozó külföldi szakirodalomban kiemelkedő helyet foglal el az Igazság a Nagy Imre-ügyben címmel 1959-ben megjelent összeállítás, amelyben az Ő56-os emigráció kiemelkedő személyiségei, gondolkodói többek között arra vállalkoztak, hogy a forradalom történései, a "Nagy Imre és társai" per előzményei, a perről kiszivárogtatott információk, valamint az ítéletet is tartalmazó közlemény alapján feltárják, kimutassák a vádpontokban rejlő ellentmondásokat, képtelenségeket, és az életrajzi adatok közreadásán keresztül is bemutassák az elítélteket.

Ez az összeállítás - az életrajzi adatok publikálásán túl - Maléter Pálról mint a felkelőkhöz elsőként csatlakozott magas rangú katonatisztről emlékezik meg. A mű alkotói azzal kapcsolatban, hogy Nagy Imre, Szilágyi József és Maléter Pál a vizsgálat során "a bűnösségüket tagadták", a következő értékelő megjegyzést tették - anélkül, hogy tudhatták volna, milyen közel állnak az igazsághoz: "A per néhány fővádlottja tehát 19 hónapi fogság után, a külvilágtól teljesen elzárva, minden nyomásnak és kínzásnak ellenállva sem adta be a derekát. Talán ezért is végezték ki őket."

A Maléter Pálról kialakított képet jelentősen befolyásolták Gosztonyi Péter írásai. Bill Lomax Magyarország 1956 című könyvében - elsősorban Gosztonyi Péter idealizált leírásainak hatására - a Kilián laktanyát a magyar fegyveres ellenállás legismertebb központjaként mutatja be. Értékelése szerint a Maléter ezredes parancsnoksága alatt álló laktanya "számottevő lélektani ösztönzést adott a többi harcoló csoportnak az egész városban. Maléter a magyar ellenállás jelképévé, legendájává, a forradalom legnépszerűbb hősévé vált." Ugyanakkor egy másik helyen - forrásként Pongrátz Gergelyre hivatkozva - megjegyzi, hogy "a Corvin közben harcoló felkelők és Maléter között végig feszült volt a viszony." Pongrátz Gergely viszont, a Gosztonyi Péter által leírtakra reagálva, súlyos vádakkal illette könyvében (Corvin köz 1956) Maléter Pált.

A Maléter Pállal kapcsolatos vita a forradalom oldalára történt átállásának ténye és időpontja körül csúcsosodott ki. Úgy vélem, az átállás - ha egyáltalán vízválasztónak tekinthető - ma már nem lehet az értékelés egyetlen alapja. Ma már meg lehet, meg kell ismernünk Maléter Pált, az embert, a katonát, azt, hogy milyen alkattal, milyen fejlődési pályán, milyen körülmények között jutott el a forradalom céljainak vállalásáig. Ma már bizonyítható, hogy cselekedete nem egy katonatiszt egzisztenciális okokból végrehajtott fordulata volt, hanem tudatos vállalás, mely Maléter Pál forradalmi elkötelezettségéből fakadt. Erről az elkötelezettségről tanúskodnak azok a közelmúltig ismeretlen iratok, amelyek 1956. november 3-ai tőrbe csalása és letartóztatása, valamint a Magyarország ellen november 4-én indított szovjet támadás után készültek.

Még folytak a harcok, amikor - az ország érdekeit, a forradalmat eláruló, a törvényes Nagy Imre-kormányt a szovjet fegyverekre támaszkodva félreállító - Kádár János és a vezetésével megalakított bábkormány beindította a megtorlás gépezetét. A Nagy Imrével november 2-áig nyilatkozataiban egyetértő, a forradalom ügyét látszólag támogató Kádár - pálfordulásának szalonképessé tétele érdekében - a rendőri és "igazságügyi szervek" közreműködésével azt próbálta bizonyítani, hogy a Maléter Pál által vezetett hadsereg és a Kopácsi Sándor irányította rendőrség árulása kényszerítette őt és Nagy Imrét október 28-án az "ellenforradalom" követeléseinek elfogadására. Az így kialakított koncepció szerint ez az árulás tette szükségessé, hogy a szovjet erőket "segítségül hívják". Ezen az alapon a "Maléter Pál és társai" per a forradalom elárulása árán Nagy Imrének lehetőséget adott volna a politikai életbe való visszatérésre és a büntetés elkerülésére. Ám Nagy Imre erre nem volt hajlandó.

Letartóztatását követően Maléter a forradalom igazságába vetett hittel, életét sem kímélve szállt szembe a valóságot meghamisító és a legaljasabb eszközöktől sem visszariadó hatalmi gépezettel. Haláláig tartó, közel kétéves fogsága alatt a kijelölt és önként jelentkező hamis tanúk sem ingatták meg abban a hitében, hogy a nép egy igazságos forradalom keretében vívta meg harcát a demokratikus, minden elnyomástól mentes hatalom megteremtéséért. A forradalomról kialakult felfogása a vizsgálati fogságban tovább szilárdult, finomodott. Amikor a szovjet-magyar hatóságok által letartóztatottak egyike-másika a kádári "ellenforradalom" értékítéletét elfogadva már írta a "nyomozó szervek munkáját megkönnyítő" önvallomását, Maléter Pál még egy magyarabb, igazságosabb társadalomról álmodozott, és hadat üzent a szovjet érdekeket feltétel nélkül kiszolgáló Kádár Jánosnak és kormányának.

1956 decemberében Az 1956. október 23-tól tartó magyar forradalom értékelése című feljegyzésében az alábbi gondolatokat vetette papírra: "Hogy milyen erők akarták a mostani erőszakos ČmegoldástÇ (ami nem megoldás), a mostani helyzetemben megítélni nem tudom. Az azonban biztos, hogy ha a koalíciós magyar kormány oldotta volna meg országunk belügyét, lehet, hogy több véráldozattal, de kevesebb rom árán lenne hazánkban nem csend, mint ahogy hírlik, most van, mert ez (nem) a szuronyok, ágyúk és idegen hadsereg jelenléte következtében beállott állapot (lenne), hanem a magyar szocialista demokrácia útján járó nép fegyelméből és meggyőződöttségéből fakadó rend! Ez pedig nagy különbség!"

Maléter Pál nem riadt vissza attól sem, hogy erkölcsi leckét adjon fogva tartóinak. A magyar forradalom kibontakozásának útja címmel 1956. december 21-én írt munkájában olvasható: "Ezen eszmefuttatás nem a konkrét helyzetből indult ki, hiszen hetedik hete el vagyok zárva a külvilágtól, hanem azokból a tapasztalatokból, amikre eddigi életem során szert tettem az élet különböző területén. A magyar forradalom kibontakozásában november 3-ról 4-re virradóra súlyos törés történt. Akkor, amikor erőszakos beavatkozással nem a rend és nyugalom, az öntudatból fakadó építés, hanem a csend és a visszahúzódás, csak a feltétlenül szükséges munka állapotát teremtették meg. Mivel azonban hiszem, hogy nem ez a cél [...], úgy gondolom, ezzel az úttal szakítani kell. Még nagyobb elismerést vált ki hibánk, tévedésünk beismerése [...], mint a hiba 'csak azért is' folytatása. Ami pedig a kormányt illeti, nehezen képzelhető el tartóssága egy olyan csoportosulásnak, mely idegen fegyverek támogatásával jutott hatalomra [...] Különösen nehéz ezt elképzelni, amikor forradalmi viszonyok vannak [...] Első hallásra vad ötletnek látszik, de mi lenne, ha Nagy Imrével tárgyalást kezdenének az utolsó koalíciós kormánya újraalakítása érdekében, kihagyva természetesen azokat, akik így vagy úgy kompromittálták magukat? Úgy gondolom, hogy a történtek után megint ő a legnépszerűbb a tömegek előtt. [...] Ennél jobb bizonyítékát pedig sem a Szovjetunió nem tudná adni a Magyarország iránti barátságának, sem a Kádár-kormány politikai éleslátásának!"

Maléter Pál nem hagyott kétséget afelől sem, hogy miben látja az általa megfogalmazott "magyar szocialista demokrácia" megteremtéséhez vezető út legfontosabb feladatait. Talán ő volt az egyetlen, aki a forradalom napjaiban vagy azt követően megpróbálta a forradalom általános céljait és konkrét követeléseit egy, a "nép döntő többsége által elismert" kormány programjaként, a társadalmi-gazdasági élet minden lényeges területére kiterjedő feladatrendszerként megfogalmazni. A szélesebb közvélemény előtt ma még ismeretlen, 40 oldalas munkájának befejező részében a hangsúlyt az alábbi fő feladatok megoldására helyezte: "A hadsereg és rendőrség újjászervezése. A belső rend és nyugalom, biztonság megteremtése. A semlegességnek megfelelő intézkedések megtétele kül- és belpolitikai vonalon. Minden magyar állampolgár törvény előtti egyenlőségének biztosítása. Valamennyi alkotmányos alapon álló párt munkájának engedélyezése és támogatása. Az üzemek átadása munkástanácsoknak. A föld kérdésének rendezése az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni parasztok minden további tagosításának megszüntetésével. A paraszti tulajdon visszaadása 20-25 holdig azoknak, akik maguk művelik meg. A kisipar, kiskereskedelem engedélyezése segédmunkaerő nélkül. Bérrendezés, árcsökkentés. Kereskedelmi szerződések felülbírálása és új kereskedelmi szerződések kötése. Nemzetközi kulturális kapcsolatok megteremtése. Irodalom, művészet állami támogatása a teljes szabadság elve alapján. Sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság a jobb- és baloldali anarchista csoportokon kívül. A szabad idegenforgalom biztosítása."

A forradalom történéseit elemezve eljutott a Kádár-kormány elutasításáig, a szovjet csapatok kivonásának követeléséig. A helyzetnek, a nyomasztó valóság tagadásának sajátos, szinte példa nélküli módját választotta, amikor a KGB fogságában december 14-én aláírásra kész formában elkészítette A magyar kormány nyilatkozatát: "A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány, felmérve az ország helyzetét és a nép akaratát, elhatározta, hogy lemond. Az Elnöki Tanács elnöke Nagy Imrét bízta meg a koalíciós kormány alakításával, a tárgyalások megkezdődtek."

Készített egy tervezetet A szovjet és magyar kormány közös nyilatkozata címmel: "A Szovjetunió kormánya a Magyar Népköztársaság kormányának 1956. október 23-i és november 4-i kérésének megfelelően csapatait magyar területre rendelte. Az azóta eltelt idő alatt azonban bebizonyosodott, hogy a magyar kormány ezen kérése helytelen volt, és ezért a Szovjetunió kormánya elhatározta csapatai kivonását. A Szovjetunió kormánya ezen elhatározását a magyar kormány tudomásul vette. A csapatok kivonása kérdéseinek megbeszélésére a szovjet és a magyar kormány által kijelölt bizottságok a tárgyalásokat ...-én kezdik meg."

Maléter Pál kézzel írt feljegyzései szerzőjük átgondolt, világos gondolatmenetét tükrözik. A katonához és politikushoz illő következetesség kimutatható a gyakorlati, gazdasági, szervezeti és a hadsereget érintő részekben is. A leírtak bemutatják az embert is, aki olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint a soha ki nem elégíthető tudásszomj, a nyitottság, amely a környezetében élők élete és problémái iránti érzékenységgel párosult. Megvolt benne a készség a társadalommal folytatandó állandó kommunikációra, s a minden új, haladó gondolat befogadását serkentő fogékonyság is. A fogság körülményei között megfogalmazott gondolatai mögött érezhető az idegenkedés is az "úri Magyarország" személyesen megélt valóságától.

Önvallomásával, politikai szándéknyilatkozatával egyértelművé tette fogva tartói számára a forradalommal kapcsolatos alapállását. Helyzetelemzéséből, kristálytiszta logikával vezetett ok- és érvrendszeréből nem vonhattak le más következtetést, mint azt, hogy egyéni sorsát illetően már nincsenek illúziói. A szabad és független Magyarországba vetett hite mindennél erősebb volt. Az "önvallomás" egyetlen bekezdése is elegendő, hogy bírái a fejére olvassák érte a legsúlyosabbat - s ő egy "tanulmányt" írt. Önmaga ellen? A menekülésnek ez a módja - bizonyosra vehető - fel sem merült benne! A szovjet hatóságok által törvénytelenül lefolytatott vizsgálat végén a Maléter Pál árulása címmel elkészült összefoglaló anyagból ez ki is derül. Ebben ugyanis már felsejlik a halálos ítélet kiszabásához vezető út.

Későbbi - 1957 nyarán - lefolytatott kihallgatásai során is következetesen visszautasította azt az értékelést, mely szerint Magyarországon 1956. október 23. és november 3. között ellenforradalom zajlott le. A forradalom kérdésében képviselt álláspontját jól tükrözi a vallatóinak adott alábbi válasza is: "Az elém tárt adatok valódiságában nem kételkedem. Azok azonban megítélésem szerint nem egy központilag irányított ellenforradalom létezését bizonyítják, hanem elszigetelt jelenségek, melyek központi szervvel nem rendelkeztek, sok esetben valószínűleg keletkezésükkor jóhiszeműek voltak, és csak később - esetleg anarchista vagy ellenforradalmi beszivárgással - váltak ellenforradalommá, anarchizmussá. Én akkoriban ezekről a jelenségekről nem tudtam. Amit láttam, azt 1956. október 28-i értékelés alapján forradalomnak ismertem el. Semmi ellenforradalmi célkitűzést nem tapasztaltam. Ma is az a véleményem, hogy akkor Magyarországon nem ellenforradalom, hanem az elkövetett hibák elleni forradalom volt."

1957. július 25-én készített jelentésében Tamás György rendőrnyomozó főhadnagy kénytelen volt megállapítani: "1956. november 4-e óta vizsgálatot folytatunk Maléter Pál hivatalos vezérőrnagy ügyében, az ellenforradalom alatt kifejtett tevékenységének felderítésére. A vizsgálat során megállapítottuk és kellőképpen bizonyítottuk Maléter ellenforradalmi tevékenységét és átállását. Maléter ennek ellenére, eddigi vizsgálata során, értékelésében kitart amellett, hogy Magyarországon 1956. október 23-a és november 4-e között 'tiszta forradalom volt'. Azon túlmenően - vallomása szerint -, hogy ő fenti idő alatt bűncselekményeket nem követett el, ezen értékelése mellett kitart. A vizsgálat során több esetben ismertettük előtte a kormány és a párt értékelését az ellenforradalomról, különböző sajtócikkeket és a kormány-vezetők beszédeit olvastuk fel előtte. Ez nem változtatta meg értékelését."

Maléter Pál tiszta ember volt, akire ifjúkorában alapvetően hatott a trianoni trauma, a kisebbségi sors. A háború alatt és után gyakran kényszerült olyan döntéseket hozni, amelyek ellentétesek voltak az általa vallott elvekkel. A Ludovika Akadémiától a kommunista pártig vezető utat is valamiféle naiv jobbítási szándék jegyében tette meg. Aztán valamikor a negyvenes évek végén - sok más becsületes emberrel együtt - rádöbbent, hogy a rendszer nem így működik, a jobbító szándék nem számít. Ezek után tisztességét megtartva végezte szakmai munkáját.

Felismerte a változtatások szükségességét, de a következtetések levonására csak a vizsgálati fogságban volt lehetősége. Feltehetően a november harmadikáról negyedikére virradó éjszakán, letartóztatásakor döntött: elég volt a sodródásból, az alkalmazkodásból. Ehhez tartotta magát egészen halála napjáig, a forradalom más vezetőivel összehasonlítva szokatlan következetességgel. A vizsgálat alatt nem rejtette véka alá azon véleményét sem, hogy ha a Nagy Imre-kormány képtelen lett volna megvalósítani a forradalom általános célkitűzéseit, akkor kész lett volna azt akár katonai erővel megdönteni. Mondta ezt akkor, amikor már a Nagy Imrével való kapcsolatért is halálos ítéleteket osztogattak.

Maléter Pál nemegyszer ellentmondásosnak tűnő döntései mögött - olvasható Föglein Gizella történész értékelésében - valójában nagyon is konzekvens értékrend, gondolkodás- és szemléletmód húzódott meg. Maléter Pál családi indíttatása és személyesen megélt tapasztalatai alapján már jóval 1956 előtt kialakította mindvégig következetesen vállalt belső értékrendjét, melynek két alappillére a nemzeti és szociális elkötelezettség volt. Maléter Pál ezen értékrend mindkét pillérét nélkülözhetetlennek tartotta. Ez a nemzeti elkötelezettség vezette, amikor a katonatiszti pályát választotta, amikor 1944-ben szovjet fogságba esve vállalta a Hitler-ellenes partizántevékenységet, amikor 1956-ban vállalta a harcot a szuverén, Kelet és Nyugat felé egyaránt független Magyarország megteremtéséért.

A Nagy Imre és társai ellen lefolytatott per megrázó epizódja volt, amikor a vádlottaknak levetítették a Köztársaság téri eseményekről készített filmet. A film és Szántó Zoltán hamis tanúskodása érzelmileg komolyan megrendítette Malétert. Ekkor már másfél éve magánzárkában volt, minden nap és minden éjszaka meg kellett erősítenie hitét. A forradalom alapvető kérdéseivel kapcsolatos értékelését azonban ezek után sem változtatta meg, de a tőle függetlenül történtekben is a saját felelősségét kereste. Szigorú büntetést kért. Értelme elutasította a színjátékot, ugyanakkor az utolsó szó jogán elmondottak saját esendő emberi voltáról tanúskodnak. Negyvenéves múlt. Szeretett volna még élni.

Maléter Pál egyszerre volt a hatalom birtokosa és a hatalom áldozata, a tudatos alakító és a tehetetlenül sodródó, a határozott, a megalkuvást nem ismerő, az önmagával és az üggyel megalkuvó, az erőszaknak nem engedő, az erő előtt meghajló, az életét az ügy érdekében gondolkodás nélkül feláldozó, az életéért csak a becsület határáig ragaszkodó EMBER.
Az utókor feladata, hogy keresse, kutassa, a történtekből mi volt az érték, a maradandó, az elismerésre és követésre méltó, mi az, ami a múlt tapasztalataiból ma is hasznosítható.
Egyet ne tegyünk! Ne próbáljuk az egyszer és mindenkorra megismételhetetlen "darab akkori szereplőit" a mai, megálmodott, idealizált, a jelen korra szabott önmagunkkal helyettesíteni, hanem a történtek legalaposabb megismerése és megértése érdekében próbáljuk meg gondolatban újraélni a megismételhetetlent.
Maléter Pált önfeláldozó harca, mártírhalála emelte a magyar történelem kiemelkedő alakjai közé.

Maléter Pál 1917. szeptember 4-én Eperjesen született. Édesanyja Lakner Margit. Édesapja, Maléter István az eperjesi evangélikus jogakadémia tanára, majd az eperjesi kollégium igazgatója volt. Érettségi után tanulmányait Prágában, a Károly Egyetem Orvostudományi Karán folytatta. Prágában részese volt a németellenes diákmegmozdulásoknak, majd tanulmányait megszakította és hazautazott Eperjesre. Otthon az Egyesült Magyar Párt keretein belül megalakult "Sárosdi Nemzeti Tanács" jegyzőjeként és futáraként a szlovák diktatúrával is összeütközésbe került. 1938 novemberében Budapestre menekült, ahol tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, majd anyagi okok miatt kénytelen volt azokat megszakítani.
1939-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. A magyar királyi 1. honvéd gépkocsizó zászlóaljnál vett részt karpaszományos kiképzésen. A katonatisztek életét megismerve, élethivatásul a katonai pályát választotta.
A Ludovika Akadémia befejezését követően 1942-ben avatták hadnaggyá. Első tiszti beosztásba - kérésére - Kassára helyezték a 2. honvéd páncélos felderítő zászlóaljhoz. 1944 áprilisában alegységével a szovjet frontra vezényelték, ahol május 2-án harcfeladat végrehajtása közben megsebesült és fogságba esett.
1944 júniusában önként jelentkezett a német megszállók elleni harcra. Partizánkiképzés után - 1944. szeptember 17-én - egy vegyes partizánosztag élén Erdélyben vett részt bevetésen, ahol a szovjet csapatok megérkezéséig tevékenykedett.
1945 januárjában érkezett haza Debrecenbe, ahol az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmére megalakított őrzászlóalj, majd a kormány Budapestre költözését követően szervezett HM törzsszázad parancsnoki feladatait látta el.
1946-tól 1948-ig az újjászervezett határőrségnél határvadász-zászlóalj parancsnokaként tevékenykedett. 1948. márciustól augusztusig a Testőrség parancsnoka, majd a szegedi kerületi parancsnokság törzsfőnöke volt.
1949 nyarán kinevezték a Honvédelmi Minisztérium Páncélos Szemlélőség Hadműveleti Osztálya vezetőjévé. 1950-ben magasabb parancsnoki tanfolyamon vett részt, utána 1952-ig a XI. gépesített hadtest törzsfőnöki beosztást látta el, majd a Vezérkar alárendeltségébe tartozó Szabályzatszerkesztő Csoport főnökévé nevezték ki. Ebben a beosztásban 1956 augusztusáig dolgozott. 1954-ben a szabályzatszerkesztő csoportfőnöki beosztás mellett kinevezték a "bányamunkára vezényelt csapatok" - későbbi elnevezéssel a Központi Bányász Csoport -, majd 1956. október 31-éig az ebből szervezendő Katonai Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnokává.
1945 augusztusában házasságot kötött Pausz Máriával. Házasságuk ideje alatt három gyermekük - 1946-ban Pál, 1947-ben Mária, 1949-ben Judit - született. Válásukat követően, 1954. május 8-án házasságot kötött Gyenes Judithtal.
 

Maléter Pál ezredes a forradalom időszakában, 1956. október 23-án és 24-én a Várban lévő parancsnokságon tartózkodott, majd 24-én délben a Honvédelmi Minisztériumban átvette a főügyeleti szolgálatot.
1956. október 25-én a Vezérkar főnökének parancsára - 5 harckocsival és a Tüzér Tiszti Iskola egy századával - a Kilián laktanyában lévő műszaki-építő alakulat megsegítésére indult. Maléter ezredes csak egy harckocsival érkezett a laktanyához, ahol - a felkelők ellen folytatott rövid, védekező jellegű tűzharcot követően - a HM parancsára tűzszünetet kötött a laktanya környékén lévő felkelőcsoportokkal.
A tűzszünet lejárta után a Honvédelmi Minisztérium engedélyével október 27-én és 28-án - a laktanya védelme érdekében - harc nélkül ellenőrzése alá vonta a laktanyát két oldalról közrefogó épületszárnyakat.
Október 28-án 13 óra után - értesülve a tűzszünet kihirdetéséről - jelentette a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy a kormány intézkedése alapján ismét felveszi a kapcsolatot a felkelőkkel. Ennek értelmében a Corvin közben részt vett a fegyverletételről folytatott tárgyaláson, ahol javaslataival hozzájárult a feltétel nélküli fegyverletétel megtagadásához.
Október 30-án Nagy Imre hívására a Parlamentbe ment, ahol részt vett a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon. 31-én a Kilián laktanyában megtartott értekezleten segítette a forradalom új fegyveres erejének, a Nemzetőrségnek a megszervezését.
November 1-jétől Nagy Imre utasítására megkezdte a szovjet csapatok kivonásáról folytatott tárgyalások előkészítését. Ezeket a munkálatokat már mint a honvédelmi miniszter első helyettese, később a tárgyalásra kijelölt küldöttségben - vezérőrnagyi rendfokozatban - mint honvédelmi miniszter irányította, vezette.
1956. november 3-án éjszaka Tökölön - a négy főből álló tárgyalóküldöttség tagjaként - a szovjetek letartóztatták és 1957. január végéig fogva tartották. A magyar hatóságoknak történt átadását követően a "Nagy Imre és társai" perben halálra ítélték.
1958. június 16-án kivégezték.
1989-ben végrehajtott exhumálását követően sorstársai között, a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában került végső nyughelyére.

Szerző: Horváth Miklós
 

Mult-kor.hu